nb1.hu

MTK-Puskás Akadémia: eldőlt Gera sorsa – reakciók

Mi kell az FTC ellen?

Korábban már beszámoltunk róla, hogy az MTK hazai pályán 0-0-ás döntetlent játszott a Puskás Akadémiával.

A vezetőedzők így értékeltek a meccs után:

Horváth Dávid (MTK): ,,Az volt a feladatunk, hogy a vasárnapi meccs után frissítsük a csapatot, hogy minél jobban regenerálódjanak. Tudtuk, hogy magas labdákkal operálnak, sok beadással a védelem mögötti területet támadják, így nem akartunk naivan védekezni. Az első félidőben tudatos volt a visszaállás, mert ez volt a helyes döntés, amilyen helyzetben van a csapat. A második félidőben próbáltunk kockáztatni, ami jól is sikerült, hiszen növeltük a nyomást és többször jutottunk el a támadózónába. Meccslabdánk is volt, de sajnos nem tudtunk élni vele. Jelen állapotában mindent megtett a csapat azért, hogy győzni tudjunk."

Az NB1.HU az alábbi kérdéseket tette fel az MTK mesterének:

Az utolsó helyzet több volt, mint egy kihagyott helyzet?

,,Nyilván nagy jelentősége van most a pontoknak a bajnokság hajrájában, de hogy odáig eljutottunk, hogy ilyen kiélezett meccsről beszéljünk a második helyezett csapat ellen, azért dicséret illeti a srácokat. Mindenki szomorú az öltözőben.

Mit kell tenni, frissíteni fejben vagy mi lesz a legfontosabb feladat?

,,A minél gyorsabb regeneráció mentálisan és fizikailag is. Az elmúlt két meccsen a játékosoknak volt tartása, megmutatták, hogy tudnak küzdeni, helyenként jól is játszottunk. Ha frissek leszünk fejben és a lábakban is az utolsó két meccsen, akkor remélem, hogy úgy tudtunk belemenni ezekbe, hogy győzni tudunk."

Elmondta továbbá Horváth, hogy reményei szerint már a hétvégén bevethető lesz Kata Mihály a reményei szerint. A Ferencváros ellen meglepetést szeretne szerezni a fiatal játékosokkal és a hozzáállásukkal.

Hornyák Zsolt (Puskás Akadémia): ,,Nagyon nehéz meccsre számítottam, mert az MTK harcban van a fennmaradásért. A játékunkból hiányzott a sebesség, nem voltunk olyan meglepetésszerűek, mint a Mezőkövesd ellen. Bár jó támadásokat tudtunk vezetni, a gólok viszont hiányoztak. Elégedett vagyok a védekezéssel, főleg Spandler Csabával, és Markek Tamást is meg kell dicsérnem. Kidolgoztunk nagyon sok helyzetet, de a tűz, ami Mezőkövesden megvolt, az most hiányzott. Ilyen meccsen mindig az dönt, hogy ki szerzi az első gólt, de kicsit monotonnak voltunk, amire az MTK felkészült. Megszerettük volna nyerni az utolsó három meccset, ez nem sikerült. A hozzáállás rendben volt, remélem a következő két meccset meg tudjuk nyerni."

Az NB1.HU az alábbi kérdést tette fel Hornyák Zsoltnak:

Több helyzetük volt, de az MTK-é volt az utolsó lövés. Igazságos eredmény született?

,,Ezt vártuk, mert az MTK esetében is egy jó támadósorról beszélhetünk. Nem szabad ezt lebecsülni, még ha a játékban egy kicsit gyengébbnek és idegesebbnek éreztem az MTK-t, hiszen nyomás alatt voltak és fiatal a csapat. A végén egy gólveszély volt, amit Markek Tamás megoldott, ő ezért van ott. Három-négy helyzetből kellene egy gólt rúgnunk, itt van hiányérzetem. A támadójátékunktól többet vártam."

Hornyák elmondta továbbá, hogy Gera Dánielnek lejárt a szerződése, de a Puskás Akadémia nem vásárolja ki, így nyártól visszatér a Ferencvárosba.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC