nb1.hu

MTK: portugál védő érkezett

Komoly fegyvertény a légiós megszerzése.

Az MTK-ban folytatja a pályafutását Tiago Ferreira. Íme a kék-fehérek közleménye az átigazolásról:

"Az MTK Budapest szerződtette a portugál Tiago Ferreirát.

A 26 éves ballábas, belső védő az FC Porto akadémiáján nevelkedett, ahol végigjárta a különböző korosztályokat. Tiago Ferreira sokszoros portugál utánpótlás válogatott, összesen 84 alkalommal szerepelt ezekben a csapatokban az U21-es korosztályig bezárólag. 2011-ben, 18 évesen a portugál U20-as válogatott tagjaként világbajnoki ezüstérmes lett.  

Megfordult a belga élvonalban is, klubunkhoz a román bajnokság élcsapatától, az Universitatea Craiovától érkezik. A jelenleg is dobogós helyen álló román klubbal nemzetközi tapasztalatokra is szert tett, hiszen mindhárom ott eltöltött szezonja során az Európa Ligában indulhatott el klubjával. A Craiovával román kupagyőztes lett, az Universitatea együttesében összesen 76 alkalommal lépett pályára tétmeccsen, védőként öt gól előkészítésében vállalt szerepet.

 

– Több szempontból is komoly fegyverténynek tartom Ferreira megszerzését – mondta Polyák Balázs sportigazgató az új igazolásról. – Egyrészt egy jegyzett bajnokság élcsapatától érkezik hozzánk, másrészt a teljes hazai mezőnyt tekintve hiányposztra érkezik, hiszen ballábas belső védők terén nincs túlkínálat idehaza sem. Úgy gondoljuk, hogy beleillik a csapat játékstílusába, éveket töltött el az FC Porto utánpótlásában, ez a játékán is érződik, hiszen egy olyan védő, aki részt vesz a játék építésében.

 

Ferreira jelenleg hazájában tartózkodik, a nyári felkészülés kezdetén csatlakozik majd a keretünkhöz, így akkor mutatkozik majd be szurkolóinknak is."

Tiago Ferreira  CS U Craiova Centre Back  Highlights

 

FRISSÍTÉS:

20.19:

Magyar válogatott kapust és légiós támadót is igazolna az MTK – NB1.hu

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC