nb1.hu

MTK-Paks: ezekre a posztokra igazolna a hazaiak edzője – reakciók

Bejött Bognár György terve.

Korábban már beszámoltunk róla, hogy a Paks 4-1-es győzelmet aratott az MTK otthonában.

A vezetőedzők így értékeltek a lefújást követően:

Márton Gábor (MTK): ,,Négy hét alatt bizonyos dolgokban fejlődtünk, a lehetőségek kialakításában sokat léptünk előre, de a befejezéseknél nagy problémáink voltak. Vannak dolgok, amiket nem értek, amik kapcsán vannak rossz érzéseim, de ezek külső körülmények… – ezekről nem szeretnék bővebben beszélni. Bízom abban, hogy télen meg tudjuk erősíteni a keretet, megvannak, hogy mely posztokra és csapatrészekbe szeretnénk igazolni, célunk, hogy a lehetőségeinkhez képest megtaláljuk azokat, akik nekünk segíthetnek."

Bognár György (Paks): ,,Megérdemelt győzelmet arattunk, hiszen végig az érvényesült, amit mi elképzeltünk. Ott tudtuk tartani a játékot az MTK térfelén, és ez gyakorlatilag mindkét félidőben így volt. Kevésszer tudtak megkontrázni minket, igazából nem is okoztak veszélyt a kapunkra. A héten nagy hangsúlyt fektettünk a pontrúgásokra, mivel az MTK ezeket rendre rosszul védekezi le, így sokszor adódott lehetőségünk, illetve gólokat is szereztünk rögzített helyzetekből. Az első félidőben Nagy Ricsi gyakorlatilag üresben játszott, így rengeteg labdára rá tudott fordulni a hazaiak tizenhatosánál, sajnos az utolsó passzok már nem ültek. A második játékrészre labdaszerzés miatt a középpályán kellett erősíteni, Papp Kristóffal pedig kiválóan tudtuk kompenzálni, hogy több labda kerüljön hozzánk.”

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC