nb1.hu

Komoly bókokat kaptak a kék-fehérek.

Szombaton az NB I-es csapatok zöme edzőmeccset fog játszani. A Honvéd például az MTK-val fog összecsapni. Pisont István együttese szerdán az Újpest ellen aratott 3-2-es győzelmet, de a trénerben azért maradt hiányérzet.

Bőle már az Újpest ellen bebizonyította, hogy jól járt vele a Honvéd – NB1.hu

 

"Nem győzött meg igazán az Újpest-meccs első félideje, ebből kifolyólag szeretném egy teljesen más arculatát viszontlátni a csapatnak az MTK elleni mérkőzésen. Bízom benne, hogy ez meg is valósul a pályán, hiszen bennük van az a teljesítmény, amit várunk tőlük. Mozgósítani kell az energiákat, a koncentráció és a fegyelem nagyon fontos, hiszen ezek által nagyot léphetünk előre" – nyilatkozta Pisont a Honvéd hivatalos weboldalának

Az MTK a harmadik helyen áll a táblázaton, és Pisont szavaiból kiindulva ez egyáltalán nem meglepetés.

"Az MTK-nak nagyon jó féléve volt, jó ritmusban játszanak, kombinatív támadófutball az ő jellegzetes stílusuk, és nagyon figyelni kell ellenük, emiatt ez a mérkőzés magas szintre emelheti a koncentrációt. Majdhogynem bajnoki ritmusú találkozóra számítok, jó erőpróba, jó megméretés lesz a csapat számára" – mutatott rá a kispestiek vezetőedzője.

Az MTK-Honvéd találkozó 17 órakor kezdődik. 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC