MTK-FTC-vel indul az NB I: kettőzött erő és a Dortmund-Schalke - ELŐZETES

Örökrangadóval kezdődik az új idény.

Forrás: mtkbudapest.hu

Pénteken az NB I-ben is megkezdődik a 2020/2021-es szezon. Az első meccset a Hidegkuti Nándor Stadionban rendezik, ahol az MTK a Fradit látja vendégül. A kék-fehérek az előző idényben még a másodosztályban szerepelnek, ettől függetlenül Michael Boris vezetőedző bízik a sikeres rajtban.

"Mindig különleges az első NB I-es meccs egy feljutó csapat számára, ráadásul számos olyan játékosunk van, akiknek még nincs élvonalbeli tapasztalata. Németországban is van néhány derbi, én pedig olyan helyről jövök, ahol a Dortmund-Schalke a legnagyobb rangadó, tehát tudom, mit jelent ez a nagy meccsek okozta életérzés. A Fradi az esélyesebb, de mindent megteszünk majd, hogy jól szerepeljünk. Örülnék, ha teltház lenne, mert az segíthet abban, hogy jól rajtoljunk. Fontos, hogy a Fradi ellen már az első perctől jók legyünk, és remélem, nem kapunk korai gólt. Ha mégis, nagyon nehéz lesz visszajönni, hiszen kiváló játékosai vannak a Ferencvárosnak" - nyilatkozta a német szakember.

A Ferencváros zsinórban harmadik bajnoki címére hajt. Isael nem számít könnyű mérkőzésre, ettől függetlenül hisz a csapatában.

"Az MTK Budapest jó csapat, elsőként végzett az NB II legutóbbi idényében, szerintem egy erős együttes tehetséges, fiatal játékosokkal. Vendégségbe megyünk, ellenfelünk újoncként biztosan kettőzött erővel szeretne majd bizonyítani ellenünk. Kemény mérkőzésre számítok, ugyanakkor hiszek a csapatunkban!" - mondta a fradi.hu-nak a brazil játékos.

Érdekesség, hogy legutóbb a 2018/2019-es idényben szerepelt azonos osztályban a két csapat. Ekkor mindhárom bajnokin az FTC szerezte meg a három pontot. 

Az MTK-FTC mérkőzés pénteken, 18.15-kor kezdődik.

Legfrissebb híreink