nb1.hu

MTK-Fradi: Rebrov bosszúsága, Boris és a csibészség – REAKCIÓK

A zöld-fehérek trénere az új igazolásokról is beszélt.

Mint ismert, az NB I új szezonjának első meccsén 1-1-es döntetlent játszott az MTK-val a Ferencváros. Boris szerint csibésznek kellett lenniük, hogy fel tudják venni a versenyt a Fradival, míg Rebrov szerint a kihagyott helyzetek megbosszulták önmagukat.

 

MTK-Fradi: a másodosztály bajnoka felnőtt a címvédőhöz – GÓLOK TÖRTÉNETE – NB1.hu

 

 

Így nyilatkoztak a trénerek a meccs után:

Michael Boris(MTK): ,,Ha a bajnok ellen feljutóként kezded az idényt, csibésznek kell lenned a jó eredmény érdekében. Jól játszottunk, vezetést is szereztünk. Talán az egyenlítő gól előtt lehettünk volna agresszívebbek védekezésben, de nagy helyzet nélkül lehetetlen lehozni egy ilyen meccset a Ferencváros ellen, hiszen komoly minőséggel bírnak. Ne feledjük: öt fiatal játékos is most debütált az NB I-ben, és mindenki szép teljesítményt nyújtott: az utolsó pillanatban nehéz helyzetben beugró Nagy, Mezei, Palincsár, Kata és Bíró is jól szállt be.  Schön helyzeténél talán eldőlhetett volna a meccs, ha az bemegy, akkor nyerhettünk is volna, de nem lehetünk elégedetlenek az 1-1-el sem. Örülök annak is, hogy a stílusunkat tudtuk érvényesíteni a bajnok ellen is. 

Örülök, hogy olyan elismerést kaptunk most a meccs utáni sajtótájékoztatón, hogy láthatóan játszani próbáltuk a futballt, ne felejtsük el, hogy jó akadémiánk van, a fiataljaink így jól bánnak a labdával, technikásak. Nem biztos, hogy mindig így tudunk majd játszani, a hatékonyság is fontos lesz, de tetszett a bemutatkozásunk. Tele volt a stadion, ezt köszönöm a szurkolóknak, megyünk tovább, jön a Honvéd, ellenük is szeretnénk bizonyítani, ennek érdekében minden téren fejlődnünk kell még."

Szehij Rebrov(FTC): ,,A szezon első tétmérkőzésén sosem egyszerű játszani, ezúttal sem volt könnyű dolgunk. Az első játékrészben a házigazda nem nagyon adott lehetőséget helyzetek kialakítására. A második félidőben több helyzetünk volt, de összességében megérdemelten szerezte meg az egyik pontot az MTK. Ha nem lőjük be a helyzeteinket, annak ez a következménye.

Semmi probléma nem volt Aissa Laidouni játékával, jól teljesített, viszont a támadásokat erősíteni kellett, ezért hoztunk be újabb támadójátékost. Uzuni szintén jól teljesített a posztján, ám hangsúlyozom, hogy ez a csere kizárólag a támadások erősítését szolgálta.

Nehéz volt ilyen körülmények között játszani, ezt a második félidőben mindkét csapaton lehetett látni. Nagyon fontos lesz ezért a regeneráció. A következő mérkőzés nagyon fontos lesz számunkra, mostantól 100 százalékos erőbedobással arra készülünk."

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC