MTK: bemutatták az új mezeket - KÉP

Hivatalos közlemény.

Forrás: mtkbudapest.hu

ÍME, AZ MTK HIVATALOS KÖZLEMÉNYE:

,,Csapatunk tagjai hivatalosan is bemutatták a 2020/21-es bajnoki szezon mezeit.

Ezúttal is négy féle összeállítással vágunk neki az idénynek: a hazai felsőnk teljesen új külsőt kapott, hiszen sötétkék színű lesz, míg idén a vendégmezünk lesz fehér. 
 
A csapat harmadik számú felszerelésének összhatása is újszerű, köszönhetően a függőleges csíkozású sötétszürke-fekete színeknek. Kapusaink tiszta feketében vagy tiszta pirosban védenek majd. 

A negyedik idei felső a klasszikus kék-fehér csíkos, amelyet ezúttal is az Örökrangadón, így például az OTP Bank Liga első idei mérkőzésén visel majd az együttes. Ezen természetesen szerepel a 216-os szám is, amiből kiderül, hogy hányadik Örökrangadóra is kerül sor a futballtörténelem során."

Legfrissebb híreink