Most Cristiano Ronaldo volt klubjával hozták hírbe Szalai Attilát

Már januárban megszülethet a megállapodás.

Forrás: Réti Zsolt

A calciomercato.it értesülései szerint bővült Szalai Attila kérőinek a száma. A portál úgy tudja, hogy a Juventus is szerződtetné a magyar válogatott egyik alapemberét. A Juve vezetői az idei Eb-n figyeltek fel Szalaira. 

A torinói csapatnál szeretnék megerősíteni a védelmet, ezért merült fel Szalai neve, aki jelenleg a Fenert erősíti. A 21-szeres magyar válogatott futballista értékét a Transfermarkt ugyan 11 millió euróra becsüli, de török klubja ettől jóval nagyobb összegért engedné el. Szalai szerződése egyébként 2025-ben jár le mostani alakulatánál.

Calciomercato Juventus, scippo a gennaio: subito da Simeone

 

A Juve egyébként már a téli átigazolási szezonban megpróbálja szerződtetni Szalait, de az olaszoknak nem lesz könnyű dolguk, hiszen az Atlético Madrid is lecsapna honfitársunkra.

Cristiano Ronaldo előző klubját egyébként nyugodtan nevezhetjük az olasz futball egyik zászlóshajójának, hiszen hazája bajnokságát 36 alkalommal nyerte meg. Emellett a Juve 1985-ben a BEK-ben, 1996-ban pedig a BL-ben zárt az első helyen.  

Legfrissebb híreink