nb1.hu

Moniz élő adásban vett érzelmes búcsút a ZTE tolmácsától – reakció

Az egyik játékosa megmentette a meccset.

Mint arról beszámoltunk, kedden a ZTE 4-2-re verte a DVSC-t az NB I 6. fordulójában.

A lefújást követően Ricardo Moniz, a zalaegerszegiek vezetőedzője értékelte a látottakat.

"A második gólért kár volt, de összességében a szurkolók nagyon megérdemelték ezt a játékot a második hazai meccsünkön. Örülök, hogy ennyien kijöttek és minden rendben volt. A 2-0 már lezárhatta volna a mérkőzést, de aztán a semmiből egyenlített a Debrecen, utána viszont Lesjak megmentett minket. Előtte még 50-50 százaléknak tűntek még az esélyek, de utána már a miénk volt. Nagyon megérdemelte már a csapat a sikert, nagyon sokat küzdöttek a játékosok az elmúlt meccseken, de balszerencsések voltak. Most minden rendben kijött, és az előnyünket is sikerült megőrizni. Ikoba beszállása is döntőnek bizonyult, Kecskeméten nem tudta értékesíteni a nagy helyzetét, de ma nagyon fontos gólt szerzett és örültem, hogy Gergényi Bence is megszerezte szezonbeli első gólját. Ez egy nagy győzelem nekünk az előző fordulók után és örülök, hogy büszkévé tehettük szurkolóinkat." 

Moniz az M4 Sportnak adott nyilatkozatának végén érzelmes pillanatok között köszönt el a munkáját a válogatottnál folytató tolmácsától, a ZTE-nél videóelemzőként is dolgozó László Dávidtól.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC