MOL Fehérvár: válogatott légiós érkezik?

Jól ismeri a futballistát Carrillo.

Forrás: hajduk.hr

Az nb1.hu már decemberben is beszámolt arról, hogy Hamza Barry neve felmerült a MOL Fehérvárnál. A téli átigazolási szezonban a Fejér megyeiek nem tudtak lecsapni a Hajduk Split futballistájára, Horvát sajtóinformációkra hivatkozva az nso.hu arról ír, hogy a két klub nem tudott megegyezni az átigazolási díjat illetően.

Válogatott játékossal erősíthet a Fehérvár - NB1.hu

 

Ettől függetlenül úgy fest, a fehérváriak érdeklődése megmaradt. A 25 esztendős Hamza Barry a gambiai válogatottban eddig 13 mérkőzésen szerepelt. Barry ebben a szezonban 27 tétmérkőzésen lépett pályára a Hajduk Splitben, statisztikai lapján egy gól és négy gólpassz szerepel. A középpályás értékét a Transfermarkt 1 millió euróra becsüli jelenleg. Barry szerződése a szezon végén lejár, de a Slobodna Dalmacija arra is rávilágít, hogy ebben a helyzetben nem lehet tudni, hogy a június 30-ig tartó szerződések valójában meddig érvényesek.

Barry ismerős lehet a MOL Fehérvár vezetőedzőjének, Joan Carrillónak, hiszen amikor a szakember a Hajdukot irányította, a labdarúgó a spliti alakulatot erősítette. Sőt, Futács Márkó is volt Barry csapattársa.

Barry 2016-ban került a Hajdukhoz, az Apollon Limassol adta kölcsön a labdarúgót. A futballistát a splitiek egy évvel később vették meg. 


 

Legfrissebb híreink