MOL Fehérvár-Újpest: hatpontos rangadó - ELŐZETES

Mindkét csapatnak létfontosságú lenne a győzelem.

Forrás: molfehervarfc.hu

Az NB I 29. fordulójának zárómeccsén a MOL Fehérvár az Újpestet fogadja.

Túlzás nélkül kulcsmérkőzés következhet a bajnokság további sorsa szempontjából, hisz a hazaiak az utolsó szalmaszálba kapaszkodnak a bajnoki versenyfutást illetően (ha nem győznek, a Ferencváros már kedden este révbe érhet), míg az edzőváltás óta kiváló formába lendülő lilák a kiesőzónától menekülnek.

A szezonban a két csapat mindkét bajnokiját a vendéggárda nyerte (szeptemberben 2-0-ra győzött Fehérvárott az Újpest, februárban 1-0-ra Budapesten a Vidi), míg a Magyar Kupában is volt egy párharcuk, fehérvári sikerrel.

 

Ezekből is kitűnik, jól ismerik egymást a felek - erre utalt nyilatkozatában Hangya Szilveszter. "Nagyon kellenek a pontok mindkét csapatnak. Mi amíg van esély a bajnoki címre, harcolunk érte, az Újpest pedig a bennmaradásért küzd. Jó párszor találkoztunk velük ebben a szezonban, és ha nem is a legszórakoztatóbb meccseket vívtuk, elég jól megismertük egymást. Kedd este a Honvéd ellen jó első félidőt produkáltunk, azt a formát szeretnénk átmenteni az Újpest elleni bajnoki egészére. Több nagy esélyt is elszalasztottunk az elmúlt hetekben, csökkenthettük volna az FTC-vel szembeni hátrányunkat, sajnos ez nem sikerült és mindezért csakis magunkat okolhatjuk. Próbálunk javítani a helyzetünkön, hazai pályán egyetlen célunk lehet, a győzelem" - mondta.

Lyes Houri szintén küzdelmes meccset vár. "Eddigi rövid magyarországi pályafutásom alatt már háromszor játszottam az Újpest FC ellen, így talán az NB I-es csapatok közül a lila-fehéreket ismerem a legjobban. Az edzőváltás óta nem hibázott vasárnapi ellenfelünk, ráadásul nekik is roppant fontos a három pont megszerzése, akárcsak nekünk, éppen ezért egy rendkívül küzdelmes, nehéz találkozóra számítok. Bízom benne, hogy szurkolóink segítségével le fogjuk tudni győzni az Újpestet, hiszen az a célunk, hogy az utolsó 5 fordulóban 15 pontot szerezzünk. Nem lesz könnyű dolgunk, de mindent beleadunk a pályán a sikerért, ezzel tartozunk szurkolóinknak" - fogalmazott.

Mindeközben Újpesten egyre jobb a légkör, Branko Pauljevic szerint ez vezérelheti a klubot. "Meglehetősen sűrű a program, különösen annak fényében, hogy a vírushelyzet miatt alig volt idő felkészülésre. Én, és mindenki a csapatnál, igyekszik a lehető legalaposabban ráhangolódni a soron következő kihívásokra. Remélem, hogy továbbra is jönnek majd a győzelmek és a jó légkör majd átsegít bennünket a nehézségeken. Most jó formában vagyunk, jól is játszunk, ennek több összetevője is van. Az egyik, és talán a legfontosabb, hogy visszatértek a szurkolók, és bízom benne, hogy a segítségükkel még jobbak leszünk" - mondta.

A találkozó 21.05-kor kezdődik.

A tabella a linkre kattintva érhető el. 

Legfrissebb híreink