nb1.hu

MOL Fehérvár-Paks: olyan történt, ami négy éve nem

Nagyon sokat jelenthetnek a VAR centizései!

MOL FEHÉRVÁR FC-PAKS 2-1 (1-0)

2017. november 25., a dátum, amikor a Vidi legutóbb le tudta győzni hazai pályán a Paksot.

Mondhatjuk, hogy nem ma volt az a pillanat (2-0-ra nyert egyébként akkor a fehérvári együttes), hisz akkor még Marko Nikolics irányította az együttest, és például az a Juhász Roland aktív játékosként élte át a meccset, aki ezúttal a fehérváriak kispadján, az edzői stáb tagjaként figyelte a történéseket.

Nem akármilyen fontosságú volt ez számára, egyben a vezetőedző, Szabics Imre számára sem, hisz az utóbbi napokban már felröppentek olyan pletykák, amelyek szerint új vezetőedző után nézhetnek Székesfehérváron – erről a híresztelésről egyébiránt itt írtunk:

Azt, hogy mi történt volna, ha a Paks legyőzi péntek este a Vidit, nem tudjuk meg, mindenesetre az Újpest elleni vereséget követően összejött a javítás a Szabics-csapatnak, ami nem csupán az eredményben, hanem a teljesítményben is megnyilvánult.

Már a 11. percben megszerezhette volna a vezetést a hazai együttes, ám ekkor Szendrei lövését még védeni tudta Nagy Gergely, négy perccel később azonban már ő is tehetetlen volt, hisz Dárdai remek gólpasszát követően Petrjak talált be. 

Ezt követően is aktívabb maradt a Vidi, ám a Paksnak is akadt lehetősége az egyenlítésre, mint ahogy a második félidő elején is, amikor Ádám Martin lőtt ziccerben Kovács kapusba. 

Az utolsó bő félórára felélénkült a meccs, itt is, ott is adódtak nagyobb helyzetek, majd a gól is jött: a 68. percben a góllövőlistát vezető Ádám egyenlített. Mindennek köszönhetően egyébként nem szakadt meg a Paks 2020. október 24-e (!) óta tartó, elképesztő szériája: a Honvéd elleni, akkori 0-0 óta az összes tétmérkőzésükön betaláltak legalább egyszer.

Túl sok öröm azonban nem társult ehhez, hisz a VAR centizése a Vidinek kedvezett: a 84. percben Petrjak centerezését Kodro lőtte a kapuba, amit a videóbírós vizsgálat is jóváhagyott.

A lefújás előtt Zivzivadze tehette volna fel a pontot az i-re, ám ziccerben csak az oldalhálót találta el, így maradt a 2-1: a Vidinek és Szabics Imrének ez is sokat jelenthet jelenleg, míg Bognár György együttese hullámvölgybe került, utóbbi négy bajnokijukon összesen egy pontot szereztek.

A MECCS FŐSZEREPLŐJE: IVAN PETRJAK

Előbb gólt szerzett, majd gólpasszt adott, emellett helyenként veszélyesen futballozott. A második találat után le kellett őt cserélni, kérdés, ki kell-e majd hagynia valamennyit.

A MECCS KULCSMOMENTUMA: A 75. PERC ÉS KÖRNYÉKE

Az egyenlítést követően felélénkült a paksi támadójáték, előbb Ádám esett el a tizenhatoson belül, majd szintén ő fejelt lesgólt – a VAR egyszer sem kedvezett a paksiaknak. 

A GÓLOK TÖRTÉNETE:

15. perc: Bamgboye indította Dárdait, aki jobbról beadta a labdát, a hosszún pedig érkezett Petrjak és öt méterről, erőből a hálóba küldte a labdát. 1-0

68. perc: Bognár balról jövő centerezése után Ádám vette le mellel a labdát szépen, majd négy méterről a kapu közepébe továbbított. 1-1

84. perc: Petrjak balról érkező beadására Kodro érkezett a hosszún, akiről lemaradtak a paksi védők, a bosnyák csatár pedig három méterről a kapu bal alsó sarkába passzolt. 2-1

A KÖVETKEZŐ FELADAT:

A MOL Fehérvár a ZTE-t fogadja november 7-én, míg a Paks egy nappal hamarabb Mezőkövesdre látogat. Ezt megelőzően, november 3-án mindkét csapatra kupafeladat vár: a Vidi a BVSC-Zugló, a Paks a III. Kerület otthonában harcolná ki a továbbjutást.

JEGYZŐKÖNYV:

OTP Bank Liga, 11. forduló:
MOL Fehérvár FC-Paksi FC 2-1 (1-0) 

MOL Fehérvár: Kovács D. – Nego, Rus, Stopira (Kovács I., 80.), Heister – Szendrei, Makarenko – Bamgboye (Musliu, 62.), Dárdai (Zivzivadze, 80.), Petrjak (Hangya, 87.) – Kodro
Paks: Nagy G. – Tamás O. (Böde, 58.), Szélpál, Lenzsér – Sajbán, Windecker, Balogh B., Kesztyűs (Nagy R., a szünetben), Szabó – Bognár, Ádám

gólszerzők: Petrjak (16.), Kodro (83.), illetve Ádám M. (68.)
sárga lap: Szendrei N. (83.), Hangya (87.), Zivzivadze (88.), illetve Kesztyűs (15.), Szélpál (59.), Balogh B. (72.), Lenzsér (lefújás után)
 

Tabella a linkre kattintva érhető el. 

FRISSÍTÉS:

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC