nb1.hu

MOL Fehérvár FC-Paks: tettek a szavak helyett

301. NB I-es meccsére készül a paksi ikon.

A 11. forduló a MOL Fehérvár FC-Paks rangadóval indul, 19.45-től csapnak össze a csapatok.

Szabics Imre, a hazaiak mestere így nyilatkozott a találkozó előtt:

,,Tudjuk, hogy nem a szavak, hanem tettek szintjén, a pályán kell bizonyítanunk a Paks ellen. Azt nem gondolom, hogy Bognár György éppen most adná fel a direkt futballra épülő játékát, ezért is, és persze a mi teljesítményünk miatt is egy jó tempójú, közönségszórakoztató mérkőzésre számítok, amelynek végén azt szeretném látni, hogy a csapat együtt ünnepli a győzelmet a szurkolókkal közösen.”

Szabó János, a Paks ikonja, aki eddig 300 NB I-es meccsen lépett pályára, így értékelte az eddigi szezont és így tekint előre:

,,Ezt még korai lenne megmondani, hiszen éppen tíz mérkőzésen vagyunk még csak túl. Ahogy mondani szokás: este számolják a tyúkokat, majd meglátjuk. Az indulás nem sikerült rosszul, volt benne egy jó periódus is, viszont az utolsó pár találkozónkból nem úgy jöttünk ki, ahogy azt igazán szerettük volna. A következőkben azért egy kicsit mindenképpen javítanunk kell!"

NB I
11. FORDULÓ
19.45:
Mol Fehérvár FC–Paksi FC (Tv: M4 Sport)

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC