nb1.hu

MLSZ: így teljesítettek az utánpótlás-válogatottak 2019-ben

Eb-n és vb-n is járt idén magyar csapat.

A 2019-es évben a hazai utánpótlásfutball legemlékezetesebb alakítását a Preisinger Sándor vezette U17-es válogatottól láthattuk – jelezte az MLSZ év végi összeállításában.

A 2002-es születésű játékosokból álló utánpótlás-válogatott éve nagyszerűen sikerült, a magyar csapatot ebben az évben Európa legjobbjai között jegyezték, Preisinger Sándor együttese nemcsak Európa-bajnokságon, hanem világbajnokságon is szerepelt. Az elmúlt évtizedekben mindössze három olyan korosztályos csapatunk volt, amely Európa-bajnokságon szerepelt, és onnan kivívta a vb-szereplést jogát is: az 1989-es és az 1995-ös korosztály válogatottja egyaránt az U19-es Eb-n szerepelve jutott el U20-as világbajnokságra, most pedig a 2002-esek U17-ben érték el hasonló sikert.

Fiataljaink menetelése tavasszal kezdődött Telkiben, amikor egy nagyon erős csoportból kiharcolták az Európa-bajnoki szereplés jogát. Az írországi Eb-re Norvégia és Bosznia-Hercegovina legyőzésén keresztül vezetett az út, a minitorna utolsó játéknapján, Belgium ellen már tét nélkül maradtunk alul 4-2-re.

Az Eb-szereplés kivívása önmagában is remek sikernek számított, de a java még csak ezután következett: az írországi kontinenstornán minden várakozást felülmúlva, veretlenül zárt a csapat. A csoportkörből Portugália (1-0), Izland (2-1) és Oroszország (3-2) legyőzésével jutottunk túl, majd a negyeddöntőben Spanyolország ellen 1-1-et játszottunk, a továbbjutást eldöntő tizenegyesrúgásokban azonban alulmaradtunk.

A célként kitűzött vb-szereplés elérésére viszont maradt egy utolsó lehetőségünk, ehhez meg kellett nyerni az 5. helyért rendezett belgák elleni meccset. A mieink kitűnő játékkal, 1-1-es döntetlen után tizenegyesekkel legyőzték riválisukat, és biztosították helyüket az őszi, brazíliai vb-n.

Az októberi világbajnokságon is megvolt az esély a bravúrra, Nigéria, Ausztrália és Ecuador ellen is vezetett a magyar válogatott, de a második félidő mindhárom esetben az ellenfélé volt, az afrikaiak és a dél-amerikaiak fordítottak, míg ausztrálok döntetlenre hozták a meccset, így nem sikerült továbbjutni a csoportból. A világbajnoki szereplés azonban önmagában is jelentős siker, hiszen ebben a korosztályban korábban egyetlen alkalommal sem jutottunk ki világbajnokságra, U16-ban is csak egyszer, a nyolcvanas évek közepén, de akkor is meghívásos alapon vettünk részt a kínai vb-n.

A következő U17-es korosztály, a 2003-as születésű játékosokból álló csapat ősszel Fehéroroszországban harcolta ki az elitkörös szereplést, miután a házigazdák mellett a letteket és a szerbeket is megelőzte csoportjában. Márciusban hazai pályán, a franciák, a svédek és a norvégok ellen próbálja meg kiharcolni az Eb-szereplést Németh Antal együttese.

Az U19-es korosztály számára csak részsikereket hozott az év. A 2000-as korosztály tavasszal nem tudta kiharcolni az Eb-részvételt a horvátországi elitkörben, a 2001-es korosztály csapata pedig hiába ért el remek eredményeket felkészülési meccseken (többek között egy 4-0 az olaszok ellen és egy 6-0 a svédek ellen), a tétmeccseken nem tudott jól szerepelni. A győri rendezésű Eb-selejtezőn a grúzokkal és a horvátokkal szemben is alulmaradt, így tavasszal nem lesz ott az elitkörben.

Az U21-es válogatott szeptemberben Gera Zoltán vezetésével kezdte meg a felkészülést a 2021-es, magyar-szlovén közös rendezésű Európa-bajnokságra. Az eddigi mérkőzéseken látszott, hogy a riválisok közel egy évvel korábban elkezdték a közös munkát, az eddigi hat lejátszott találkozón nem sikerült behozni a lemaradást a kontinens élcsapataival szemben: erős riválisokkal játszva két döntetlen és négy vereség volt a magyar fiatalok mérlege.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC