MK: Előny a Vidinél, de a második meccs dönt Újpesten

Székesfehérvár – Nem ugyanúgy, de ugyanaz lett a vége.

Nem lesz ugyanolyan a meccs, mint a vasárnapi bajnoki – hangzott el többször mindkét oldalról a Videoton és az Újpest Magyar Kupa-elődöntője előtt. Ezt persze leginkább arra alapozták, hogy a lila-fehéreket jobban motiválhatja az európai kupaszereplés felé vezető egyetlen út, mint az, hogy az NB I-ben merre mozdulnak el a se íze, se bűze nyolcadik helyről. Ehhez képest a végeredmény ugyanúgy 1-0-s fehérvári siker lett.

 

Pedig, míg Nebojsa Vignjevics ugyanazoknak szavazott bizalmat, mint vasárnap, addig fehérvári kollégája, Joan Carrillo 8 helyen változtatott a hétvégi győztes összeállításán. A szünet előtt mégis éppen a csapatban maradók egyike, Gyurcsó Ádám szerzett vezetést a jobban játszó Vidinek.

 

Fotó: vidi.hu

 

A fordulást követően már kiegyenlítettebb volt a mérkőzés, az Újpestnek is megvoltak a lehetőségei az egyenlítésre – ezek azonban ugyanúgy kimaradtak, mint a bajnokin.

 

A másik párharcban, kedden a Ferencváros 2-0-s előnyre tett szert az NB II-es Szolnoki MÁV vendégeként.

 

 

Magyar Kupa, elődöntő, első mérkőzés

 

 

Videoton–Újpest 1-0 (1-0)

 

Székesfehérvár, Sóstói Stadion, 1286 néző. V: Pintér Cs.

G: Gyurcsó (43.)

 

Videoton: Calatayud – Brachi, Vinícius, Fejes, Maréval – Simon Á., Trebotics – Gyurcsó (Oliveira, 64.), Ivanovski (Nikolics, 64.), Heffler T. – Feczesin (Sándor Gy., 81.)

Újpest: Balajcza – Nego, Heris, Litauszki, Forró – Nagy G., Balogh B. – Suljic, Sztaniszavljevics (Bardhi, 62.), Andrics – Perovics (Ojo, 69.)

 

A visszavágót április 28-án rendezik.

Legfrissebb híreink