nb1.hu

MK: a Honvéd-játékos nagy öröme

Maradt benne hiányérzet.

A Budapest Honvéd együttese 2-0-s győzelemmel búcsúztatta a megye I-es Csácsbozsok-Nemesapáti együttesét. A kispestiek a második félidőben tudták kétszer bevenni a rivális kapuját: előbb Tóth-Gábor Kristóf, majd Thierry Gale volt eredményes.

Gale elmondta, maradt benne némi hiányérzet, hiszen több találatot szeretett volna szerezni.

"Az edzőnk megdicsért a meccs után, aminek nagyon örültem. Szerettem volna még több gólt szerezni, de az a legfontosabb, hogy nyertünk és továbbjutottunk. Azonban előre kell tekintenünk, hiszen a következő kupameccsig vár ránk még néhány bajnoki megméretés. Szombaton a Mezőkövesddel találkozunk, s ahogy az első osztályban mindegyik meccs, úgy az is egy nehéz találkozó lesz, de bízunk magunkban és abban, hogy megszerezzük a három pontot" – nyilatkozta a Honvéd játékosa.

Gale a meccsel kapcsolatban elárulta, ellenfelük megnehezítette a dolgukat.

"Nehéz meccs volt az elején, de a végére, azt hiszem, jó teljesítményt nyújtottunk. Nehezen jöttek a gólok, jól védekezett az ellenfelünk, látszott rajtuk, hogy úgymond nincs veszíteni valójuk és mindent beleadtak, hogy meglepetést okozzanak ellenünk. Nagyot küzdöttek, de a végén a jobb csapat győzött" – mondta a 18 esztendős labdarúgó.  

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC