nb1.hu

MK: a Fradi a Szolnok testén keresztül juthat a döntőbe

Szolnok – Kis Károly: rendkívül fegyelmezett játékra lesz szükség.

A Ferencvárosra az Újpest elleni derbi előtt még nagyon fontos mérkőzés vár, a zöld-fehér csapat ugyanis a Szolnok ellen lép pályára a Magyar Kupa elődöntőjének első mérkőzésén a Tiszaligeti Stadionban.

 

A Ferencváros 10-0-ás összesítéssel jutott túl a Csákváron az előző körben, míg a másodosztályú Szolnok az NB III-as Kisvárdát búcsúztatta 4-2-es gólkülönbséggel a negyeddöntőben.

 

A hússzoros honi kupagyőztes Ferencváros legutóbb 2004-ben hódította el a trófeát, míg kevesen tudják, de a Szolnoki MÁV fennállása során egyszer már megnyerte a Magyar Kupát, igaz több mint hetven éve, méghozzá 1941. június 29-én. Ezen sorozat elődöntőjéig legutóbb 1988-ban jutott el.

 

(fotó:sportfogadas.org)

 

 

Ez is mutatja, hogy mindkét klub számára nagyon fontos összecsapás következik, a Szolnok szeretne olyan eredményt elérni, amellyel megmaradhat az esély a visszavágóra, míg a Fradi a szoros program miatt – Ligakupa, bajnokság, Magyar Kupa –nagy valószínűséggel már az első találkozón megpróbálja majd eldönteni a továbbjutás sorsát.

 

– Számunkra óriási megtiszteltetés, hogy a Ferencvárossal játszhatunk a Magyar Kupa döntőbe jutásáért. Nagyon nagy utat tettünk meg, hiszen az első osztályú, nagyon jó formában lévő MTK-t tudtuk anno búcsúztatni a tizenhat között, s sikerült a nyolc közé kerülnünk, ahol a jó erőkből álló Kisvárda együttesén jutottunk el idáig. Szeretnénk az utóbbi időben nagyszerű formában játszó Ferencváros dolgát hazai pályán megnehezíteni, ami nem ígérkezik könnyűnek. Nagyszerű csapatról van szó, hiszen vannak kreatív játékosai, illetve több labdarúgójuk is átlagon felüli gyorsasággal rendelkezik. Rendkívül fegyelmezett játékra lesz szükség ahhoz, hogy partiba tudjunk lenni a zöld-fehérekkel – nyilatkozta Kis Károly vezetőedző a klub honlapjának.

 

Magyar Kupa, elődöntő, első mérkőzés

Szolnok – Ferencváros

Szolnok, Tiszaligeti Stadion, kedd, 18.00 (tv.: Sport 1)

Játékvezető: Iványi Zoltán (Viszokai László, Buzás Balázs)

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC