nb1.hu

Miért csalódott a Dunaszerdahely tulajdonosa?

Rossiról és az új edzőről is beszélt Világi Oszkár.

A Digi Sport nb1.hu-nak küldött közleménye:

„Kicsit csalódott vagyok, mert azt gondoltam, hogy a csapatunk megvan a bajnoki címre” – jelentette ki a Reggeli Startban Világi Oszkár, a szlovák Fortuna Ligában szereplő FC DAC 1904 tulajdonosa. A csallóközi klub első embere beszélt a DAC új edzőjéről és Marco Rossiról is, valamint szóba kerültek csapata céljai az újonnan induló Konferencia Ligában.

„Ha három ponttal többünk lenne, akkor még mindig a Slovan kezében lenne a bajnoki cím sorsa, de mégis a közelében lennénk” – mondta Világi Oszkár a Reggeli Startban. „Ez a hét pont kicsit sok, de a fociban minden lehetséges, még ha csak matematikailag is. A Slovan érettebb sokkal, mint mi, de azt gondoltam, hogy a fiataljainkkal kompenzálni tudjuk az előnyt, ami náluk van.”

A Fortuna Liga 2. helyén álló dunaszerdahelyi klub hétvégi, Zsolna elleni győzelmével már biztos dobogós a szlovák élvonalban, ami Konferencia Liga-indulást jelent a csapat számára. Világi Oszkár ezzel kapcsolatban elmondta: „A DAC évről-évre erősebb, ez látszik a játékán, és a működésünk is azt sugallja, hogy profi klubbá váltunk. Célom az, hogy a csoportkörbe jussunk. A célok nehéz dolgok, de siker akkor van, ha olyan célt tűzünk ki, ami továbbvisz minket a mostani helyzethez képest.”

 

A DAC vezetése április 21-én közös megegyezéssel szerződést bontott Bernd Storck vezetőedzővel, akinek helyét átmenetileg Németh Antal vette át. Az edzőkérdés kapcsán a klubvezető elárulta, hogy „Storck távozása óta nem tárgyaltunk még senkivel. Németh Antal ismeri a klubot, a játékosok bíznak benne, és ez egy olyan érték, amit fontosnak tartok. Olyan edzővel szeretnék dolgozni, akivel legalább két idényt együtt tudunk lenni. Nyitottak vagyunk arra, hogy Antallal folytassuk, meglátjuk az eredményeket, ez az öt meccs segít majd a döntésben.”

 

Marco Rossi szövetségi kapitány, aki korábban volt a DAC vezetőedzője is, személyesen tekintette meg a DAC-Zsolna bajnokit. Világi Oszkár elárulta, hogy az olasz edző főleg Schäfer András miatt volt jelen a meccsen, a sérült Kalmár Zsoltot pedig csak vigasztalni tudta, emellett megjegyezte, hogy „Marco mindig otthon van Dunaszerdahelyen. Szeretik őt itt, és nekem is fontos, hogy tudtunk beszélni. Az, hogy Zsolt a válogatottban sérült meg, még jobban összehoz minket vele.”

A koronavírus-járvány miatt jelenleg a szlovák stadionok ülőhelyeinek huszonöt százalékára lehet nézőket beengedni, de csak legfeljebb 36 órás negatív PCR-teszttel és 12 órásnál nem régebbi negatív antigén teszttel engedhetnek be szurkolókat. Világi Oszkár úgy véli, hogy „az oltások számának növekedése azt is eredményezhetné, hogy aki be van oltva vagy védett, az bemehet meccsre, mint Magyarországon. De Szlovákiában azt mondják, hogy diszkriminatív, hogy valaki, aki nincsen beoltva, nem mehet be meccsre, amíg az oltottak mehetnek. De ennek szerintem nincs értelme.” A sportvezető azt is hozzátette: „A DAC-nál a 12. játékos a szurkoló, és ez tényleg így van. Szerintem minket sújtott leginkább, hogy nem voltak szurkolóink, és ez látszott a csapat teljesítményén is.”
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC