nb1.hu

Miért akadt ki Boér? Lemond Pisont? – edzői reakciók szombatról

Bonyodalmak a Puskás Akadémiánál, Csizmadia nem szokott ilyet tenni.

Szombaton három meccset rendeztek az NB I-ben. A Puskás Akadémia és a Paks ismét gólgazdag meccset játszott egymással, a végén a felcsútiak ünnepelhettek. A Kisvárda Horváth Zoltán 94. percben született góljával fektette két vállra a ZTE-t. A Honvéd-Budafok összecsapáson pedig az újonc örülhetett. Nézzük, a vezetőedzők hogyan értékelték a találkozókat.

Puskás Akadémia-Paks 3-2

Hornyák Zsolt: "Örülök az eredménynek. Jól álltunk hozzá a mérkőzéshez, bár az első 15 percben kissé passzívak voltunk, mint ha féltünk volna az ellenféltől. Utána elkezdtünk dominálni, és sok helyzetet dolgoztunk ki. 2-0-ra vezettünk, nagyon szép akciókat vezettünk. A második félidőben megint nem éltünk a helyzetekkel, és a Paks megbüntetett minket. Kicsit csalódott vagyok a helyzetkihasználás miatt. Három-négy gólt még tudtunk volna rúgni a kontrákból, de nem jöttek be az utolsó passzok, pedig ebben erős a csapatom. A nézők szemszögéből lehet jó meccs volt, de számomra nagyon feszült. A kihagyott helyzetek miatt fölöslegesen hagytuk dramatizálni a mérkőzést. Nagy dicséret jár a csapatnak, hogy végig küzdött. Bonyolult három hét van utánunk, de elég jól szerepel a csapat. Köszönöm a csapatomnak a mai hozzáállását!"

Bognár György: "Az első félidőben a 2-0-val elég nagy előnyt adtunk a hazai csapatnak, akik elsősorban a kontrákra rendezkedtek be. Mi megpróbáltunk az ellenfél térfelén játszani, gyakorlatilag az is történt, amit mi szerettünk volt, de a kapu előtt nem voltunk hatékonyak. A PAFC viszont gyors és hatékony kontrákat vezetett. A szünetben úgy gondoltuk, felteszünk mindent egy lapra, megpróbálunk még nyíltabban játszani. Ez be is jött, és szerintem a fordítás is bennünk volt. Így, hogy végül vereséget szenvedtünk, a 2-2 nagyobb örömöt okozott volna, ugyanakkor alapjában véve nem elégedtem volna meg a döntetlennel, mert, miután kiegyenlítettünk, volt még vissza annyi idő, hogy győzzünk is." (paksifc.hu)

Puskás Akadémia-Paks: igazuk lett a statisztikusoknak – NB1.hu

 

Kisvárda-ZTE 2-1

Supka Attila: "Fontos győzelem volt. Az előző hetet eléggé elrontottuk azzal, hogy az MTK és a DVTK ellen sem tudtunk pontot szerezni. Ma mindent beletettünk. Az első félidőben jól futballoztunk, birtokoltuk a labdát. A második félidőt nem úgy kezdtük, ahogy kellett volna. Kaptunk egy buta gólt, amely megfogta egy ideig a csapatot. A végén felőröltük az ellenfelet. Horváth Zoltán azért kapott lehetőséget, mert a hétközi meccsen is gólt szerzett. Bebizonyította, hogy érdemes rá számítani. Minél előbb annyi pontot akarunk szerezni, hogy az NB I-es tagságunk megmaradjon. Szokták mondani, hogy a tyúkokat este kell számolni. Mindkét csapat idegenben játszott, és mindkét csapatnak pontokra volt szüksége."

Boér Gábor: "Megszoktuk, hogy emberhátrányban vagyunk. Lehet az edzéseken a 10 a 11 elleni játékot fogjuk gyakorolni. Tizenegyest még vártam volna… Teljesen mindegy, hogy mit láttam a piros lapos helyzetnél. Háttal volt a játékvezető, meg a nem tudom hanyadik játékvezető, de az 50 méterre lévő lát valamit, nyilván lehet jogos volt, de lehet, hogy nem, de ez már picit sok. Saját magunknak tettük nehézzé a meccset, hiszen az első félidőben megint visszafogottan és gyámoltalanul teljesítettünk. A második félidőre javult a játék, lehetőséget alakítottunk ki, bár akkor sem játszottunk tökéletesen. A végén azt a hibát, amit számtalanszor elkövettünk, újra elővettük. A sorozatos baklövésekből nem tudom, hogy mikor fogunk tanulni. Hogy min kell változtatni? Az egyik, hogy ne kapjunk gólt a 90. perc után. Vissza kellene szerezni a hitet a csapatnak. Nehéz, ha bizonyos döntéseket nem vállalunk fel. Fel kell emelni a fejeket, és pontokat kell gyűjteni!" (M4 Sport)

Kisvárda-ZTE: dicséret az újpestieknek – NB1.hu

 

Budapest Honvéd-Budafok 2-3

Pisont István: "Folyamatosan azt éreztem, hogy amit vártunk a Budafoktól, azt megkaptuk. Gyors kontrák kivédekezését kellett megoldani. Az első félidőben visszajöttünk a meccsbe, ami biztató volt. Az első félidő végén egy három az egy elleni szituációt nem tudtunk befejezni. A második félidőben a középső zónában egy erős falat akartunk húzni. Emellett a labdabirtoklásra összpontosítottunk. A második gólt megint pontrúgásból kaptuk, aztán nyílt játék jött létre. Mi jöttünk ki ebből rosszul. Pechesek voltunk, mi szerettünk volna nyerni. Gratulálok a Budafoknak! A végén jobban összpontosítottak. Feladni nem akarom, de minden benne van a pakliban (ezt az edzőváltásra utaló kérdésre felelte – a szerk.). Becsületesen felkészültünk. Mindent megtettünk a stáb és a játékosok is."

Az nb1.hu arra volt kíváncsi, hogy a Budafoknak miért volt több helyzete a végén?

Pisont István: "A szétszakadás az oka. Kicsit fejetlenül mentünk előre, a visszarendeződés nehezen sikerült. Higgadtabban kellett volna felépíteni a játékot. A tudatosság hiányzott a végén. Középen többször elveszítettük a labdát, ez óriási hiba. Ha szélen veszíted el a labdát, az még orvosolható. Budafoknak több helyzete volt a rendezetlenség miatt. Érett már ez a győzelem a Budafoknak."

Csizmadia Csaba: "Egy elég izgalmas meccset játszottunk. Sajnáltam, hogy két pontrúgásból szerezte meg a vezetést a Honvéd. Nem szokásom, de a félidőben felemeltem a hangom. Sokat dolgoztak a fiúk a pályán, de könnyű gólokat adtunk az ellenfélnek. A három gól mellett, 3-4 nagy ziccerünk volt, megérdemelt győzelmet arattunk. Nyomás van rajtunk. Amikor gólt kapsz, megzavarja a fejeket, és rögtön kapod a következőt. A harmadik gólnál óriási gát szakadt át. Tudjuk a helyünket, de bizonyítani akarjuk, hogy itt a helyünk."

Az nb1.hu azt kérdezte a Budafok edzőjétől, hogy a cserék eltervezettek voltak vagy a meccs alatt hozta meg a döntéseket?

Csizmadia Csaba: "Általában a meccs előtt megtervezem a cseréket. Kovács cseréje nem az volt, hanem fáradtság miatt jött le a pályára."

Honvéd-Budafok: a karszalag tisztelete – NB1.hu

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC