Mezőkövesden folytatja a DVTK-t elhagyó középpályás

Hivatalos bejelentés.

Forrás: mezokovesdzsory.hu

ÍME, A MEZŐKÖVESD BEJELENTÉSE:

,,Rutinos támadó középpályást igazolt klubunk Rui Pedro személyében.

A 32 esztendős portugál utánpótlás válogatott labdarúgó szülőhazájában nevelkedett, az FC Porto akadémiáján 10 évet töltött el 1997 és 2007 között, majd a klub felnőtt csapatát erősítette, miközben kölcsönben megfordult az Estrela Amadora, a Portimoense, valamint a Gil Vicente és a Leixoes együttesében is. Ezt követően 2011 nyarán a román CFR Cluj gárdájához igazolt, a kolozsvári csapatban összesen három évet töltött, több mint 60 meccset játszott és 10 gólt szerzett. Ezután visszatért Portugáliába, két évig az első osztályú Académica de Coimbra csapatában futballozott, majd a 2016-2017-es idényben a bolgár CSKA Sofia gárdáját erősítette. A játékos 2017 nyarán a Ferencvároshoz igazolt, miközben a 2018-2019-es szezon tavaszi idényét kölcsönben Szombathelyen töltötte.  2019 őszétől a DVTK együttesét erősítette, a miskolci klubban alapembernek számított a 2019-2020-as szezonban 26 OTP Bank Liga mérkőzésen játszott, 25 alkalommal kezdőként lépett pályára és 3 gólt lőtt, míg az idei szezonban összesen 15 mérkőzésen kapott lehetőséget és 1 gólt szerzett. Pályafutása során kétszer, a 2011-2012-es szezonban a Kolozsvárral, míg a 2018-2019-es idényben a Ferencvárossal ünnepelhetett bajnoki címet.

Rui Pedro az U16-os csapattól kezdve folyamatosan tagja volt a portugál korosztályos válogatottaknak, legtöbbször, 19 alkalommal az U21-es nemzeti együttesben szerepelt, de az U17-es csapatban is 14-szer lépett pályára. A középpályás összesen 49 alkalommal játszott a portugál utánpótlás válogatottakban és 14 gólt lőtt."

Legfrissebb híreink