nb1.hu

Mezőkövesd-ZTE: Supka és a kivégzés, Moniz a szurkolóknak üzent – reakciók

Mindkét edző kiemelte a triplázót.

Mint arról beszámoltunk, az NB I 7. fordulójának péntek esti nyitómeccsén a ZTE 5-0-ra nyert a Mezőkövesd otthonában.

A lefújást követően a két vezetőedző értékelte a látottakat.

Supka Attila (Mezőkövesd): "Azt gondolom, hogy a mai találkozón gyorsan kivégeztük magunkat. Tudtuk, hogy nehéz mérkőzés vár ránk, a ZTE agresszívan játszik és ezt nagyon jól csinálják. Úgy gondolom, hogy a tizenegyest értékesíteni kellett volna, ez már a második mérkőzésünk idén, amikor kihagytuk a büntetőt. Sajnos rövid időn belül jött a piros lap és a bekapott gól. Nem tudtuk levédekezni a rögzített szituációkat, nem tudtuk kontrollálni ezeket helyzeteket, hiába tudtuk, hogy jön például Ikoba és hiába voltak meg a párok. Szabály a védőknek, hogy így nem kapunk gólt, mégsem tudtunk úgy koncentrálni, ahogy kellett volna. 5-0 után nehéz bármit mondani, de ezt saját magunknak köszönhetjük. Megérdemelten nyerte meg a Zalaegerszeg ezt a mérkőzést.”

Ricardo Moniz (ZTE): „Nagyon boldog edző vagyok most, jól tudom, hogy nem könnyű Mezőkövesden nyerni. Nehéz hetek vannak mögöttünk, a korábbi mérkőzéseken két piros lapot kaptunk és több tizenegyest fújtak ellenünk. Most fordult a szerencse és sikerült nyernünk. Demjén Patrik kivédte a büntetőt, ami kulcspontja volt a mérkőzésnek, utána pedig jött a kiállítás és a gyors gól. Nem csak presszingeltünk, hanem kreatívan is futballoztunk. Ikoba fantasztikus mesterhármast ért el, már türelmetlenül várta, hogy eljöjjön ez a pillanat, és Gergényi, valamint Szalay is gyönyörű gólt szerzett. Köszönet jár azoknak a szurkolóknak, akik élőben tekintették meg a mérkőzést, mivel nagyon sokat kellett utazniuk. A kecskeméti vereséget követően éreztem a stresszt a csapaton, de aztán négy gólt lőttünk kedden, ma pedig ötöt, úgyhogy dicséret illeti a játékosokat és a teljes stábot is. Nincs idő pihenésre, a futball egy nagyon intenzív sport és építeni kell a sikerre."

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC