nb1.hu

Mezőkövesd-Paks: recept a győzelemre – ELŐZETES

Újra kibabrálna a Paks a Kövesddel.

Szombaton három meccset rendeznek meg az NB I-ben. A játéknap nyitányán a Mezőkövesd a Paksot fogadja, a találkozó 16.55-kor kezdődik. A kövesdiek szerdán elveszítették a Magyar Kupa-döntőt, Kuttor Attila csapatát a Honvéd győzte le 2-1-re. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei alakulat a bajnokságban vigasztalódna, de ehhez a Paksnak is lesz egy-két szava. A jelenleg kiesést jelentő helyen álló Tolnai megyei alakulat a mostani szezonban már kétszer legyőzte a Kövesdet a bajnokságban. Egy újabb diadal nagyon fontos lenne a nehéz helyzetben lévő paksi alakulatnak.

Eperjesi Gábor elmondta, otthon szeretnék tartani a három pontot.

 

"Az előző két mérkőzésen is úgy éreztem, hogy van esélyünk ellenük, most azon leszünk, hogy itthon tartsuk a három pontot. Úgy érzem, képesek vagyunk győzni, el kell hinnünk és be kell bizonyítanunk a pályán, hogy meg tudjuk nyerni a mérkőzést" – nyilatkozta a mezőkövesdi játékos a harmadik helyen álló klub hivatalos weboldalának.

 

Hahn János pedig arra világított rá, hogy milyen felfogásban lehet esélyük a sikerre.

"Ugyanazt a szervezettséget kell hoznunk, mint a Vidi ellen, csak ez alkalommal a végjátékunkat sokkal racionálisabban kell lejátszanunk. Gólra törően kell fellépnünk, ez lehet a kulcs az ismételt sikerhez. Kiváló csapathoz megyünk, akik szerdán nemhiába játszottak kupadöntőt, ám, mivel ott nem sikerült győzniük, biztos, hogy a hétvégén újra bizonyítani akarnak majd. Garantáltan nem fogják félvállról venni a találkozót, erre készülnünk kell. Sok jó játékosuk van minden poszton, de nekünk csak magunkkal kell foglalkoznunk. Mostantól pedig minden meccsen a három pontot kell néznünk és szem előtt tartanunk, hogy a végén ne legyen gondunk. Remélem, ismét visszatér a góllövő cipőm, ahogy az első körben is, persze a legfontosabb most a csapat közös sikere, és az azzal járó egységek, mindegy, ki talál a kapuba" – mondta Hahn a paksifc.hu-nak. Hahn egyébként augusztus végén két gólt szerzett a Kövesd stadionjában.  

Az NB I szombati programja:

16.55: Mezőkövesdi Zsóry FC–Paksi FC
19.00: Mol Fehérvár FC–Kisvárda
21.05: Újpest–Budapest Honvéd
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC