nb1.hu

Mezőkövesd: minimum négy, de akár hat játékos is érkezhet

Szolnokról is igazolhatnak a kövesdiek.

A Mezőkövesd játékosai hétfőn újra munkába álltak. Kuttor Attila csapatára orvosi vizsgálat várt, majd a tréner megtartotta a tanítványainak az első tréninget. Tóth László a boon.hu-nak elmondta, hogy a héten új játékosok érkezését jelenthetik be a kövesdiek.

"Szeretnénk, ha az új idényben is erős keretünk lenne, és elsősorban a támadószekció megerősítésén dolgozunk. Négy, de lehet, hogy hat új futballistával is gyarapodhat a keretünk, és ha az érkezők létszáma magas lesz, akkor lehetnek, lesznek további távozók is" – fogalmazott a matyóföldi klub sportigazgatója.

Az is kiderült, hogy a legutóbbi idényben a ZTE-nél kölcsönben szereplő Matija Katanec a Mezőkövesddel kezdi meg a felkészülést. Novák Csanád valószínűleg végleg a Szolnoké lesz, de Tóth László elmondása szerint a Tisza-parti klubtól Kotula Máté érkezhet a Kövesdhez.

Az nb1.hu-n már beszámoltunk arról, hogy az egyik futballista Grúziából érkezhet:

Mezőkövesd: lengyel és belga klub által csábított légióssal erősítenek? – NB1.hu

 

FRISSÍTÉS, KEDD 9.22:

 

Mezőkövesd: fiatal tehetséget igazoltak – NB1.hu

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC