Mezőkövesd: megszólalt Pintér Attila a távozásáról

Megvan az ideiglenes helyettese.

Forrás: Simon Zoltán

Mint tegnap jeleztük, távozott a Mezőkövesd kispadjáról Pintér Attila, korábbi szövetségi kapitány, aki amúgy remek munkájával nem először segítette ki a matyóföldi csapatot.

Pintért az nso.hu-nak a következőket mondta a távozásáról:

„Nagyon szép és eredményes éveket töltöttem Mezőkövesden. Az összes dolgozónak köszönöm a munkáját, és hálás vagyok a segítségükért, természetesen köszönettel és hálával tartozom Tállai András elnöknek és Hagyacki József ügyvezetőnek is. Valamivel több mint öt éve kerültem az akkor még második vonalban szereplő csapat élére, és az akkor ötödik helyen álló együttest az élvonalba vezettem, majd öt pontra a harmadik helytől adtam át a csapatot. A kapcsolat nem szakadt meg, amikor bajba kerültek a kövesdiek és segítséget kértek tőlem, korábbi játékostársamat, Radványi Miklóst ajánlottam, aki bent is tartotta a Mezőkövesdet az NB I-ben. Majd eljött a pillanat amikor újra megkerestek, tavaly a tizedik forduló után nyolc ponttal az utolsó helyen állt az együttes, s aztán hatalmas fordulat következett. Nemzetközi szinten is jegyzett tizenhárom meccses veretlenségi sorozatot produkálva, öt ponttal lemaradva az ötödik helytől fejeztük be a bajnokságot. Most ismét változás történt a Mezőkövesd és az én életemben: most is öt pontra vagyunk a harmadik helyezéstől, ám megszakad a közös munka. Azt gondolom, mindkét fél szempontjából a legjobb megoldás született. A szurkolóktól sok szeretetet kaptam, s örökké hálás vagyok érte, mint ahogyan továbbra is drukkolok az elnök úrnak, megérdemli, hogy NB I-es csapata legyen, viszont sajnálom azokat a játékosokat, akik a nyáron kerültek a klubhoz, mert kevés idő jutott a közös munkára.”

Mint azt az nb1.hu már jelezte, hétfőn este összeült a klub elnöksége, az összejövetelen döntés született arról, hogy átmenetileg Tóth László sportigazgató irányítja az edzéseket.

Mint írtuk, Pintér utódját napokon belül jelentik majd be.

FRISSÍTÉS, 13.09:

Legfrissebb híreink