nb1.hu

Mezőkövesd: már most történelem!

Elképesztő a matyóföldi alakulat.

Amióta Kuttor Attila lett a Mezőkövesd vezetőedzője (aki az nb1.hu Magyar Aranylabda-szavazásán a legjobb magyar edzőnek lett megválasztva a sportújságírók voksai alapján – méghozzá teljesen jogosan) szárnyalásba kezdett a csapat.

Előbb biztosította a gárda élvonalbeli tagságát, majd most már ott tartunk, hogy a harmadik helyen áll a matyóföldi alakulat.

És bár még rengeteg forduló hátravan a bajnokságból, az már most elmondható, hogy a Mezőkövesd fennállásának legjobb idényét produkálta, nem is egy szempontból.

Íme, a klub összeállítása:

„Bár azt még nem lehet tudni, hogy a koronavírus-járvány miatt mikor és hogyan folytatódhatnak az OTP Bank Liga küzdelmei a 2019-2020-as szezonban, de az biztos, hogy két mutatóban is rekordot dönt, illetve döntött csapatunk az első osztályban. Labdarúgóink az eddigi legjobb évüket tavaly produkálták, amikor is 44 ponttal a 6. helyen zártak a bajnokságban 33 fordulót követően. Kuttor Attila tanítványai 12 győzelem mellett 8 döntetlent és 13 vereséget értek el 45-40-es gólkülönbség mellett. Együttesünk idén ezt a teljesítményt is jócskán felülmúlja, hiszen már 25 forduló után 13 győzelemmel és 45 ponttal állunk a tabella 3. helyén, így a hátralévő 8 forduló eredményeitől függetlenül eddigi legjobb eredményükkel büszkélkedhetnek labdarúgóink. Jó esély mutatkozik a rúgott és kapott gólok mellett a gólkülönbség rekordjának megdöntésére is, hiszen 37-21 jelenleg ez a mutató, ami minden tekintetben sokkal jobb, mint a korábbi évek hasonló időszakában.

Csapatunk élvonalbeli mutatói:

2013/2014: 30 mérkőzés 15. hely 24 pont, 6 győzelem, 6 döntetlen, 18 vereség, 27-52-es gólkülönbség

2016-2017: 33 mérkőzés 9. hely, 40 pont, 10 győzelem, 10 döntetlen, 13 vereség, 39-54-es gólkülönbség

2017-2018: 33 mérkőzés 9. hely 37 pont, 9 győzelem, 10 döntetlen, 14 vereség, 35-52-es gólkülönbség

2018-2019: 33 mérkőzés 6. hely, 44 pont, 12 győzelem, 8 döntetlen, 13 vereség, 45-40-es gólkülönbség

2019-2020: 25 mérkőzés 3. hely, 45 pont, 13 győzelem, 6 döntetlen, 6 vereség, 37-21-es gólkülönbség”

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC