nb1.hu

Mezőkövesd: jelentős változások lesznek a keretben

Megfogalmazta a célokat a vezetőedző.

Supka Attila a Mezőkövesd-Zsóry FC vezetőedzője beszélt a klub honlapnak, a nyári felkészülésről és a közelgő, új idénybeli célokról.

“Orvosi vizsgálatokkal kezdődött el a felkészülés június 13-án és 14-én, ezt követően szerdán és csütörtökön Somodi László erőnléti edző végzett fizikai és állóképességi felméréseket. A konkrét munkát pénteken kezdjük el, ami július 13-ig hazai környezetben fog zajlani. Az első időszakban igyekszünk a fizikai felkészítést előtérbe helyezni, jó állapotba szeretnénk hozni a csapatot. Az edzőmérkőzések június 29-én kezdődnek és szerda-szombat ritmusban fogunk játszani. Összesen nyolc felkészülési találkozót tervezünk a bajnokság előtt, ebből három meccset az ausztriai edzőtáborban fogunk lejátszani, ahol július 13-tól 22-ig fogunk tartózkodni. Az a cél, hogy ott már lássuk azt, hogy mire lesz képes a csapat a bajnokságban” – mondta mezokovesdzsory.hu-nak Supka Attila. 
A matyóföldiek a felkészülés sorámn összecsapnak többek között az MTK-val, és a Vasassal is, de külföldi ellenfelekből sem lesz hiány. A ciprusi Apollon Limassol, a cseh FC Slovan Liberec és a szintén cseh FK Mladá Boleslav is az ellenfelek között.

A szakmai stáb komoly változásokat szeretne, ami egyrészt a játékrendszerben, másrészt a keretben is komoly változásokat jelent.

“Tavaly két játékrendszerben játszottunk, a 4-2-3-1-et és a 3-5-2-t, de próbálunk ebben is változtatni, lesznek olyan változások a rendszerben, amit a játékoskeretre igyekszünk majd alakítani. Két három olyan rendszert szeretnénk, amit tudunk majd változtatni, ha nem is mérkőzéseken belül, de mérkőzésről-mérkőzésre, olyan helyzetben, hogyha az ellenfélhez kell alkalmazkodni. Természetesen az lesz a célunk, hogy a saját játékunkat játsszuk majd, próbáljon az ellenfél alkalmazkodni hozzánk, de a bajnokságban van 1-2 olyan csapat, amelyiknél lehet, hogy nekünk kell majd alkalmazkodnunk, ugyanakkor, ha a tavaszi Fradi elleni meccsre gondolok, a vereség ellenére az valósult meg a pályán, amit mi terveztünk – emlékezett vissza a vezetőedző, aki elmondta több játékos leigazolása is tervben van. 

“Jelentős lesz a változás a keretben, ezt megbeszéltük elnök úrral, valamint a szakmai stábbal, megvan, hogy milyen posztokra szeretnénk igazolni játékosokat. Elsősorban azoktól válunk meg, akik kevesebb lehetőséget kaptak, vagy sok sérülés miatt nem tudtak igazán a csapat hasznára válni. Megpróbálunk olyan játékosokat szerződtetni, akik azonnal bevethetőek. Emellett igyekszünk alkalmazkodni az MLSZ által hozott új fiatalszabályhoz, ezért 4-5 olyan fiatal játékost próbálunk a keretbe tenni, akiket bármikor pályára küldhetünk, hogy ennek a szabálynak meg tudjunk felelni – mondta az 59 éves szakember.

“Igazolnunk is kell, mert ennyi saját nevelésű játékosunk nincsen. Bodnár Attila és Sipos József folyamatosan velünk fog edzeni és melléjük szeretnénk több olyan fiatalt, aki NB II.-ben, vagy esetleg külföldön játszott első, másod, vagy harmadosztályban, meglátjuk, hogy mire lesznek képesek. Nagyon fontos lesz az, hogy a magyar szabálynak is megfeleljünk, 5 magyar játékosnak kell játszania felnőtt szinten, ezt mi tavasszal is betartottuk, volt 6-7 játékosunk a pályán, mellé kell olyan fiatalt, fiatalokat találnunk, akik meg tudják oldani azt, amit kérünk, azért kell négy-öt fiatal játékos, hogy bármikor tudjunk változtatni” – tette hozzá. 
Főként továbbra is magyar játékosokban gondolkoznak a klubnál.

“Azt gondolom, hogy szép lassan ez is alakul, hiszen Bobál Dávidot és Nagy Gergőt már leigazoltuk, szeretnénk még belső védő pozícióba hozni magyar játékost, emellett a fiatalok kivétel nélkül magyarok lesznek, ezzel már nagyban átalakul a keret és igyekszünk abba az irányba menni, hogy kevesebb külföldi legyen, akik pedig itt lesznek, azok jó minőséget képviseljenek a csapatban”- jelentette ki Supka. 
Az előző idényben a 10, helyen végzett az együttes. A következő szezonban is az élvonalbeli tagság a cél, de már ha lehet nem izgulnának az utolsó fordulókig.

“Beszélgettünk erről elnök úrral, szeretnénk megőrizni az NB I.-es tagságunkat, de ezen belül igyekszünk minél jobb eredményt elérni. Azt gondolom, ha tavasszal egy kicsit koncentráltabbak vagyunk, akkor is előrébb végezhettünk volna, mert megvoltak hozzá a lehetőségeink. Természetesen emellett a MOL Magyar Kupában is szeretnénk minél tovább eljutni, meglátjuk, hogy ez mire lesz elég a végén” – zárta gondolatait a vezetőedző. 
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC