nb1.hu

Mezőkövesd: jelentős változások lehetnek a keretben – reakció

Neveket nem mondhatott Supka Attila.

A Mezőkövesd a 10. helyen végzett az NB I-ben, ezzel a következő idényben is a legmagasabb osztályban szerepelhet. Supka Attila vezetőedző a boon.hu-nak adott interjúban már arról is beszélt, hogy milyen változások lehetnek a keretben.

"Szeretnék cserélgetni, és talán megjósolhatom, hogy jelentős különbségek lesznek a tavaszi és a majdani őszi társaság összetétele között. Az elnök úrral ebben a témában is egyeztettem, így néhány elképzelésünk semmiféle titkot nem képez. Meghatározó magyar játékosokat akarunk hozni, de nem olyan egyszerű feladat az itthoni piacon ügyeskedni. Valamennyi klub megpróbálja lekötni az ütőképes hazai portékát, miközben azzal szembesül, hogy az igények nagyok. Meg akarunk felelni az úgynevezett fiatalszabálynak is, viszont el kell mondanom, hogy a fiatalok értéke szintén megnövekedett. Néhány játékos már a látókörünkben van, neveket azonban csak akkor mondhatok, ha megszáradt a tinta és a pecsét a szerződéseiken" – mondta Supka.

A tréner a beszélgetés során elmondta, a nyári pihenő alatt külföldi utazás is szerepel a tervei között. 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC