nb1.hu

Mezőkövesd: érkező Óbudáról, tizenketten távoznak

A sportigazgató nyilatkozott.

Pénteken korábban már írtunk arról, hogy a Mezőkövesdnél folytatja a pályafutását Rédling Kevin.

A matyóföldiek ezt követően Rabatin Richárd érkezését is hivatalosították, amit korábban már jeleztünk – íme, a klub közleménye:

"Mezőkövesdre igazolt a 22 esztendős Rabatin Richárd.

A fiatal korábbi utánpótlás válogatott játékos a II. Kerületben kezdte pályafutását 2006-ban, majd egy év után a Vasas-Pasarét csapatához igazolt, ahonnan 2010 nyarán került a Vasas Kubala Akadémiára. A 2010-2011-es szezonban 29 bajnoki meccsen 11 gólt lőtt a fővárosi klub U12-es csapatában. A következő két évben 58 meccsen játszott a korosztályos csapatokban és ez idő alatt összesen szintén 11 gól volt a mérlege. A 2013-2014-es szezonban 12 találkozón 4 gólt szerzett az U15-ös első osztályú bajnokságban. Egy évvel később már az U17-esek között játszott 33 meccset, majd újabb egy év elteltével az U19-es csapatban is bemutatkozott. A 2016-2017-es idényben már alapembere volt az U19-es gárdának, az I. osztályú pontvadászatban 25 találkozón kapott lehetőséget. A 2017-2018-as szezonban az U19-es élvonalbeli bajnokságban aranyérmes csapatban 19 meccsen két gólt szerzett. A következő négy évet már a III. Kerületi TVE együttesénél töltötte, ahol kiemelkedő volt számára a 2020-2021-es év, amikor is az NB III. Nyugati csoportjában első helyen záró csapatban 36 meccsen 11 gólt lőtt. A Merkantil Bank Ligában szereplő együttesnek is alapembere volt tavaly, összesen 33 bajnoki meccsen lépett pályára és 3 gólig jutott.

A 22 éves labdarúgó az U18-as magyar válogatottban 3 találkozón játszott és tagja volt az U19-es nemzeti csapatunk keretének is a transfermarkt.com adatai szerint."

Mindezzel párhuzamosan a boon.hu arról írt, hogy tizenketten is távoznak az együttestől – ezt már vázoltuk csütörtöki cikkünkben.

Tóth László sportigazgató beszámolója szerint Torvund Alexander a Csákvárnál, Farkas Dániel a DVTK-nál folytatja, míg további nyolc labdarúgónak járt le a szerződése, és közülük egyikük sem marad: Antal Botond, Bősz Levente, Amir Bilali, Patrick Ikenne-King, Vági András, Nagy Dániel, és a kölcsönben szerepelt két játékos, a cseh Denis Granecny és az ukrán Vyacheslav Churko is máshol folytatja. Andreias Calcannal és Kocsis Gergővel szerződést bontottak, előbbi a román FC Arges játékosa lett, utóbbival kapcsolatban pedig nem kizárt, hogy marad a megyében, és a DVTK-hoz igazol. 

Az is eldőlt, hogy a felkészülést a csapattal kezdő Mester Csaba nem lesz a klub játékosa, míg Matija Katanec és Antonio Vutov jövője kérdéses. Mindemellett elképzelhető, hogy értesüléseinknek megfelelően Hegedűs János valóban a klub játékosa lesz, Tóth László vele kapcsolatban így fogalmazott: "Átigazolási időszak van, úgyhogy semmi sem lehetetlen, az viszont biztos, hogy Hegedűs NB I-es szintű labdarúgó."

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC