nb1.hu

Mezőkövesd-DVSC: fricska a történelemnek

Nagy sorozat tört meg.

MEZŐKÖVESD-DVSC 1-0

Szűk két év!

Ennyit töltött vezetőedzőként a DVSC kispadján 2004 novembere és 2006 nyara között Supka Attila, aki játékosként 1984 és 1987 között futballozott a cívisvárosiaknál, hogy húsz évvel később két bajnoki címet is szerezzen az együttessel, a Bajnokok Ligája selejtezőjében pedig a Manchester United ellen is pályára léphessenek.

Azóta elég sok víz lefolyt a Dunán, Supka pedig a sors fintoraként egy új korszak nyitányaként, 2021 októberében épp a Loki ellen debütált a mezőkövesdi kispadon. Rossz bajnoki szériában lévő csapatot vett át Pintér Attilától, hisz legutóbb augusztus elején nyertek bajnoki meccset, igaz, a DVSC sem épp a legstabilabb formájának örülhet manapság, így érdekes mérkőzésre volt kilátás az NB I 9. fordulójának záróakkordjaként vasárnap este.

Öt helyen is kicserélődött a Mezőkövesd kezdője a bő két héttel ezelőtti, Puskás Akadémia ellen elveszített találkozóhoz képest, visszakerült például Cseri Tamás és Nagy Dániel is a csapatba, míg a Lokinak az eltiltott Dzsudzsák Balázst és Sós Bencét is nélkülöznie kellett, míg visszatért a pályára a legutóbb július végén futballozó Bódi Ádám. 

Túlzás, hogy maga a játék a szépségről szólt volna, helyenként akadtak egyáltalán nem focimeccsre hajazó pillanatok és erősebbnek bizonyult a szurkolók bekiabálása, mindenesetre az első félidőben a Kövesd járt közelebb a gólhoz, akárcsak a második félidő elején, ahol az aktív, de kevésbé pontos Jurina lőtt jócskán kapu fölé egy szép szóló végén.

A Lokiba hiába állt be a félidőben a megsérülő Bárány helyére Németh Krisztián, elöl nem működött a gépezet, hátul pedig sokszor csak a szerencse mentette meg őket a góltól. Egészen a 84. percig, amikor az épp a Jurina helyére beálló Drazsics mattolta Grófot.

Ez az egy villanás a várakozásoknak megfelelően pedig el is döntötte a meccset – a Mezőkövesdnek egyelőre úgy tűnik, jól sült el az edzőváltás, hisz hat nyeretlen bajnoki után ismét győztek, a Loki feje fölött ellenben gyűlhetnek a sötét felhők, hisz visszacsúsztak a tabella 10. helyére, és csupán jobb gólkülönbségüknek köszönhetően előzik meg a kiesőpozícióban tanyázó Gyirmótot.

A MECCS FŐSZEREPLŐJE: SUPKA ATTILA

Volt csapata ellen debütált, változtatott a kezdőcsapaton és a taktikán, és sikerre vezette a Mezőkövesdet kezdésből. Már csak az a kérdés, hogyan alakul a folytatás.

A MECCS KULCSMOMENTUMA: A 75. PERC

Ekkor döntött ugyanis úgy Supka, hogy Jurina helyére pályára küldi Drazsicsot, aki szűk tíz perccel később eldöntötte a meccset.

A GÓL TÖRTÉNETE:

85. perc: Farkas remek jobb oldali löbbölése után Drazsics 12 méterről félfordulatból, jobbal, kapásból tüzelt a kapu jobb sarkába, Gróf nem érte el a lövést. 1-0

A KÖVETKEZŐ FELADAT:

A Mezőkövesd a Honvédhoz látogat jövő vasárnap, míg a DVSC a Puskás Akadémiát fogadja.

JEGYZŐKÖNYV:

OTP Bank Liga, 9. forduló:
Mezőkövesd Zsóry FC-Debreceni VSC 1-0 (0-0)

Mezőkövesd Zsóry FC: Piscitelli – Farkas, Pillár, Kocsis, Lakveheliani – Karnyicki (Chrien, 76.), Cseke, Cseri (Szépe, 93.) – Vutov (Vojtus, 60.), Jurina (Drazic, 76.), Nagy D. (Calcan, 60.)
Debreceni VSC: Gróf – Bévárdi, Baráth, Deslandes, Korhut – Soltész (Pintér, 78.), Varga J., Bódi, Ferenczi – Ugrai (Tischler, 87.), Bárány (Németh K., a szünetben)

gólszerző: Drazic (84.)
sárga lap: Farkas (75.), Calcan (88.), Cseke (89.), illetve Ugrai (68.)

A tabella a linkre kattintva érhető el. 

FRISSÍTÉS:

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC