Mezőkövesd: az új futballista ezért választotta Kuttor csapatát

Hazája utánpótlás-válogatottjában is szerepelt.

Forrás: mezokovesdzsory.hu

A Mezőkövesd néhány nappal ezelőtt jelentette be, hogy leigazolta Serder Serderovot. A 26 éves futballista legutóbb Horvátországban futballozotot. Serderov a matyóföldi klub hivatalos weboldalának elmondta, a nyáron több csapat is megkereste.

"Horvátországban lejárt a szerződésem, mely után volt 3-4 komolyabb lehetőségem, de úgy éreztem, hogy a Mezőkövesd szeretne a legjobban leigazolni, ezért döntöttem végül mellettük. Nagyon hálás vagyok a klubnak, amiért lehetőséget biztosítottak arra, hogy itt szerepeljek. Minden tőlem telhetőt megteszek majd a pályán, hogy megháláljam a bizalmat" - hangsúlyozta a futballista.

Serderov korábban többször is szerepelt Oroszország utánpótlás-válogatottjában.

"Az orosz U16-os válogatottban mutatkoztam be, ahol 8 mérkőzésen 8 gólt szereztem, majd az U17-es csapatban 13 mérkőzésen 12 találatig jutottam. Az U19-es és U21-es nemzeti együttesben összesen 10 alkalommal léptem pályára és kétszer voltam eredményes" - elevenítette fel az emlékeit Serderov.

Legfrissebb híreink