nb1.hu

Messi és a Fradi berobbanója

Ahogy beállt, csak egy dologra figyelt.

Mint arról beszámoltunk, a Ferencváros szombaton 2-0-ra verte az MTK-t az NB I-ben.

MTK: fradista elismerések – NB1.hu

Michael Boris értékelése

A találkozó második gólját az a Roko Baturina szerezte, aki az első fradista bajnoki találatát ünnepelhette. Az egyre jobb formába lendülő 20 éves horvát támadó az első labdaérintéséből villant az örökrangadón, ezt is értékelte a FradiMédiának a lefújást követően.

"Gratulálok mindenkinek, igazi csapatmunka volt a siker. Boldog vagyok, hisz hosszú ideje vártam arra, hogy megszerezzem az első bajnoki gólomat – korábban kihagytam néhány helyzetet, de örülök, hogy most eredményes tudtam lenni. Mindig azonnal készen kell állnunk, ezért ahogy beálltam, csak azt figyeltem, hogy hogyan tudok a kapu elé kerülni, és továbbra is azon dolgozom, hogy mindig így tudjak beszállni. Az MTK jó csapat, de keményen küzdöttünk a pályán.

Nagyon várjuk a Barcelona elleni BL-meccset, különleges élmény lesz mindannyiunk számára, főleg, ha Lionel Messi is pályára lép. Nehéz meccs lesz, de mindannyian a legjobbunkat fogjuk nyújtani" – mondta.

 

FTC: hol volt Sigér Dávid, mi történt Varga Rolanddal? – NB1.hu

Máté Csaba értékelése

A Ferencváros szerda este fogadja a Puskás Arénában a katalánokat.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC