Merész kijelentést tett a Lipót edzője - előzetes

Győzelmi kényszerben a Zalaegerszeg.

Forrás: ztefc.hu


A Zalaegerszeg idei szezonja a küzdelemről szól. Nem csak a bajnokságban, hétről-hétre a kiesés elkerülése miatt, a Magyar Kupában is igen nehéz helyzetbe került a klub. 

A ZTE a kiesést jelentő, 10. helyen fordult a tavaszra és mivel helyezése pár forduló után sem változott, Végh Gábor, tulajdonos az edzőváltással próbálta meg felrázni csapatát.

Márton Gábor első tétmeccse a Magyar Kupában érte, és az NB III-ban szereplő Lipót kellemes ellenfélnek ígérkezett az új szakvezetőnek. Azóta már tudjuk, a nyolcaddöntő legnagyobb meglepetése érte a kék-fehéreket, hiszen az alacsonyabb osztályú gárda 3-1-re verte nagyobb nevű ellenfelét, tehát már nem csak a bajnokságban van győzelmi kényszerben a Zalaegerszeg.

Magyar Kupa: meddig csodálhatjuk az NB III-as csapatokat? - ELŐZETES - NB1.hu

Forrás: Szerdán folytatódnak a Magyar Kupa párharcai, kiderül, mely csapatok jutnak a legjobb 8 közé. III. Kerületi TVE-Dorogi FC A kupafordulót a III. Kerületi TVE-Dorog összecsapás nyitja szerdán 13 órakkor. Az "odavágón" a meccs elején 11-esből szerzett vezetést az NB III-as alakulat, de az egy osztállyal feljebb szereplő Dorog fordítani tudott, és végül magabiztosan, 4-1-re nyert.

 

Ugyanakkor, mivel az idegenbeli gólok is számítanak a kupasorozatban, egy 2-0-s hazai siker már a ZTE továbbjutását eredményezné. Radó András az Újpest (2-1) elleni bajnokin két gólt szerző, a fordítással a meccs hősévé avanzsált támadó is arról beszélt, hogy korántsem lefutott a párharc:

"El kell ismerni, nem nézett ki jól az a vereség, de lesz ugyebár egy visszavágó. Azt gondolom, hogy a 2-0, vagy egy nagyobb győzelem teljesíthető a csapat részéről, azt ugyanis a hétvégén is megmutattuk, hogy tudunk jól futballozni és nyerni". 

Természetesen ehhez a Lipót SE-nek is lesz egy-két szava, amely a Szekszárd, és az NB II-es Gyirmót után, egy élvonalbeli együttest is kiejtene a Magyar Kupából. A szigetközi egylet vezetőedzője, Varga Péter a Digi Sport, Reggeli Start című műsorában nyilatkozott:

"Nem vagyunk profi csapat, a játékosaink 90 százaléka főállásban dolgozik” – aki megemlítette, hogy öten is csapatuk névadójánál, a Lipóti Pékségnél dolgoznak.

 

Magyar Kupa: a lipóti csoda nyomában - elemzés - NB1.hu

Forrás: kisalfold.hu A Magyar Kupa szerdai játéknapjának legnagyobb meglepetését a harmadosztályban érdekelt Lipót Pékség együttese szolgáltatta. A gárda a Zalaegerszeget fogadta, és 3-1-es győzelmet aratott Varga Péter legénysége. A hazaiak már a hetedik percben megszerezték a vezetést, bár ehhez Szemerédi nagy hibája is kellett. A második félidőben Csete duplázta meg az előnyt.

 

"A csapat meg akarja mutatni önmagát, minél látványosabb játékra törekszünk, Zalaegerszegre sem védekezni megyünk, nyerni szeretnék, hogy továbbjussunk” - tett hangzatos kijelentést a lipóti tréner.

A nyolcaddöntő egyik legérdekesebb visszavágóját rendezik Zalaegerszegen szerda este.

EMLÉKEZTETŐ:
Magyar Kupa, nyolcaddöntő, 1. mérkőzés
Lipót Pékség SE (NB III)–ZTE FC 3-1

Lipót, 400 néző. Vezette: Gaál Ákos (Király Zsolt, Kovács Gábor)

LIPÓT: Dénes – Simita, Bieder, Zámbó, Kapa Márkó – Nagy O. (Varga T., 64.), Tóth L. Kovalovszki, Csete – Harsányi (Vörös Torma, 83.), Zimonyi (Farkas Z., 87.).

Vezetőedző: Varga Péter

ZTE: Szemerédi – Szépe, Kocsis G., Bobál D. Gergényi – Bedi – Ostrek (Ikoba, 74.), Barczi – McWoods, Bobál G. (Katelarisz, 63.), Babati (Radó, 63.). Vezetőedző:

Vezetőedző: Márton Gábor
Kiállítva: Barczi az 52. percben
Gólszerzők: Szemerédi (7., öngól), Csete (57.), Zimonyi (76.),ill. Ostrek (61.)

A szerdai program:

13.00: III. ker TVE (NB III)–Dorogi FC (NB II) (az első meccsen: Dorog-III. ker TVE 4-1)
17.30: Mol Fehérvár FC–Újpest FC (Tv: M4 Sport) (az első meccsen: Újpest-MOL Fehérvár 0-0)
18.00: Szombathelyi Haladás (NB II)–Budapest Honvéd (az első meccsen: Honvéd-Haladás 1-0)
18.00: Kaposvári Rákóczi FC–Mezőkövesd Zsóry FC (az első meccsen: Mezőkövesd-Kaposvár 2-1)
18.00: ZTE FC–Lipót Pékség SE (NB III) (az első meccsen: Lipót Pékség-ZTE 3-1)
18.00: Paksi FC–Pécsi MFC (NB III) (az első meccsen: Pécs-Paks 1-2)
18.00: Puskás Akadémia FC–Békéscsaba 1912 Előre (NB II) (az első meccsen: Békéscsaba-Puskás Akadémia 0-3)
18.00: Dunaújváros (NB III)–MTK Budapest (NB II) (az első meccsen: MTK-Dunaújváros 3-0)

Legfrissebb híreink