Mennyit tud segíteni az Újpest visszatérő legjobbja Pintér Attiláék ellen?

Teljes lesz-e Michael Oenning félmosolya?

Forrás:

Hiába vezetett a Puskás Akadémia az Újpest elleni mérkőzés 77. percében már 2-1-re és tartotta meg végül az előnyét a lefújás végéig, mégis egy kicsit fellélegezhetett Michael Oenning vezetőedző a jelzett időpontban.

Mégpedig azért, mert ismét a pályára küldhette Simon Krisztián csapatkapitányt, aki előtte február 12-én, a DVTK Szusza Ferenc Stadionban történt 1-0-s legyőzésekor játszott utoljára.

A sorozatterhelés és a koronavírus-járvány miatt minden csapatnak kiemelten szüksége van minden játékosára, hát még akkor, ha kiemelkedő képességű és hatású futballistáról van szó, márpedig Simon az az Újpestnek.

Nemhiába tett róla külön említést a német szakember a felcsúti vereség után. Oenning egyébként az MTK Hidegkutiban történt 3-1-es legyőzése utáni sajtótájékoztatón az nb1.hu kérdésére válaszolva elmondta, kiemelt cél, hogy minél biztosabban bennmaradjon az Újpest az NB I-ben, de félmosoly kíséretében hozzátette, azzal is pontosan tisztában vannak, hogy számukra a Magyar Kupából vezet a legkönnyebb út az európai kupaporondra.

A lila-fehérek egyébként megérdemelték volna legalább az egyik pontot Felcsúton, vereségükhöz vitatott 11-es is hozzájárult, ennek ellenére egyre jobban és amúgy eredményesebben is játszik a csapat. Éppen emiatt lesz érdekes a ma kora esti kupameccsük, mert a Mezőkövesd 12 mérkőzés óta nem kapott ki a bajnokságban.

Eszméletlen Mezőkövesd: Pintér Attila és a könyvolvasók - NB1.hu

Forrás: Mezőkövesd/Gál Péter Amikor Pintér Attilát kinevezték a Mezőkövesd vezetőedzőjének, a matyóföldi gárdának csak 8 pontja volt, és bizony nagyon sokan attól féltették, hogy ki fog esni az élvonalból. Aztán érkezett a kispadra Pintér, aki az egyik legfelkészültebb, legjobb magyar edző még mindig (és ez nagyon sokáig így is fog maradni), aki azonnal gatyába rázta a maga alatt lévő társaságot.

Amikor Pintér Attila átvette a matyóföldiek irányítását, már gyakorlatilag mindenki elkönyvelte kiesőjelöltnek a Kövesdet, most viszont azon kevés csapatok közé tartozik, amelyik a bajnokságban (5 pontra van a harmadik helytől) és a kupában is kiharcolhatja még a nemzetközi részvételt.

Oenning egyébként azt mondta a Blikknek, hogy a döntőbe jutás a céljuk, Pintér meg arról beszélt a bulvárlapnak, hogy győzni mennek Újpestre.

A célok tehát egyértelműek, a továbbjutás egy mérkőzésen dől el, így feszült, ráadásul hatalmas taktikai csatát hozó összecsapásra van kilátás.

Kezdés 17.30-kor.

Legfrissebb híreink