nb1.hu

Melyik fél győzött? – így számolt be a Blikk a Fradi Tábor visszatéréséről

Budapest – "Római katolikus vagyok" – mondta Kubatov Gábor.

A Blikk írását az FTC tegnapi sajtóeseményéről változtatás nélkül közöljük.

 

„A Fradi-tábor 2014 nyara óta bojkottálta az együttes találkozóit, mert az egyesület vezetői, Kubatov Gábor elnökkel az élen vénaszkenneres igazoltatáshoz kötötték a belépést a hazai mérkőzésekre.

 

2017 utolsó meccse miatt utazik majd a Fradi Tábor először Újpestre – NB1.hu

A Fradi Tábor Újpesten

A felek másfél évig tárgyaltak egymással, mire megegyeztek arról, hogy november 4-én, a Debrecen elleni hazai NB I-es találkozón visszatér a drukkerhad, s a jövőben mind az otthoni, mind pedig az idegenbeli meccseken ott lesz.

 

A klubnak és a Szurkolók Személyiségi Jogok Nélkül (SZSZJN) szervezetnek komoly sérelmeket kellett megbeszélnie – a hisztérikus hangulatra jellemző, hogy például Kubatovot és családját korábban többször is halálosan megfenyegették a szurkolók.

 

Ám úgy tűnik, nincs örök harag a felek között.

 

– Római katolikus vagyok, ennyit mondanék a megbocsátásra – így válaszolt az elnök arra a kérdésünkre, mennyire volt nehéz elfelejtenie a történteket. – Mindannyiunknak voltak sérelmeink, ezeket megbeszéltük, túlléptünk rajtuk. Rájöttünk arra, hogy bizonyos kereteken belül változnia kell a szurkolói kultúrának. Arra a felvetésre, hogy melyik fél győzött, azt válaszolnám, egyik sem. A megállapodás nyertese a Ferencváros, amely a következő hazai meccsén szerintem már telt ház előtt lép pályára, s ez rossz hír az ellenfeleinknek.

 

Mindkét fél elkötelezett abban, hogy a lelátókon rend legyen, s ne történjen erőszak.

 

– A Ferencváros érdekeit helyeztük előtérbe, örülök, hogy elértük, amit szerettünk volna. Biztosíthatok mindenkit, a régi, kiváló hangulat visszatér a lelátóra – mondta Hamberger Ádám, az SZSZJN vezetője.

 

A Groupama Arénában és az FTC idegenbeli találkozóin a vendégszektorban továbbra is kötelező lesz a szurkolói kártya kiváltása, ezt kétféleképpen tehetik meg a drukkerek.

 

Egyrészt a három éve bevezetett, vénaszkenneres azonosításra épülő kártyával (a csoportok vezetőivel együtt ötszáz ultra ezt ki is váltotta már), másrészt, az úgynevezett B típusúval, amelynél nem kötelező a vénalenyomat rögzítése, de a személyes adatok és fénykép megadása igen.”

Interjú a Fradi Tábor vezetőjével – a legjobbak akarnak lenni! – NB1.hu

Hamberger-interjú

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC