nb1.hu

Ezen az úton menne tovább a Kövesd.

A MOL Fehérvár 2-1-es győzelmet aratott a Mezőkövesd otthonában. A Kövesd zsinórban negyedik vereségét könyvelhette el vasárnap, ezzel a táblázat utolsó helyére csúszott vissza. Érdekesség, hogy az összecsapást Marco Rossi szövetségi kapitány a helyszínen tekintette meg. 

Márton Gábor két ellentétes félidőt látott, míg Kuttor Attila sajnálja, hogy nem tudtak pontot szerezni a Vidi ellen. Nézzük, a két vezetőedző hogyan értékelte a találkozót.

Kuttor Attila: "Jó mérkőzést játszottunk, azonban sajnos nem sikerült pontot szereznünk. A szezon egyik legjobb teljesítményét mutattuk a mérkőzésen, ez a játék már emlékeztetett a tavalyi önmagunkra, sajnálom, hogy mindez nem párosult eredménnyel. Hogyha ezen az úton tudunk továbbmenni, akkor jönni fognak az eredmények is." (molfehervarfc.hu)

Márton Gábor: "Nehéz meccsen vagyunk túl, két teljesen ellentétes félidőt láthattunk. Az elsőben abszolút mi domináltunk, rengeteg helyzetet dolgoztunk ki, amelyeket rendre elpuskáztunk. A második játékrészben a Mezőkövesd egy kissé fölénk kerekedett, feljebb tolták a védekezésüket, ami egy kicsit megzavart minket. Az ehhez hasonló, nehezen kiharcolt győzelmek minden szempontból jót tesznek a csapatnak, összességében megérdemeltük a három pontot." (molfehervarfc.hu)

EMLÉKEZTETŐ:

MEZŐKÖVESD-MOL FEHÉRVÁR 1-2 (0-1)

Furcsa mérkőzést nyert meg a MOL Fehérvár a Mezőkövesd otthonában. A székesfehérváriak szempontjából nagyon értékes három pontot hozó összecsapáson (amelyet Marco Rossi, a magyar válogatott szövetségi kapitány is a helyszínen követett) Nego lesgyanús-egyvonalas fejesével szereztek vezetést a vendégek, majd több, itt és ott egyaránt kihagyott helyzetet követően az utolsó tíz percben két büntetőt is megítélt Berke Balázs játékvezető. Mind Houri, mind Berecz betalált, beállítva ezzel az 1-2-es végeredményt – a Vidi maradt az éllovas Ferencváros nyomában, az előző évben még dobogóért küzdő Mezőkövesd a kiesőzónából várhatja a továbbiakat…

A MECCS KULCSMOMENTUMA: NEGO FEJESE

Megadta az alaphangot a fehérvári győzelemnek, egyben feltette a nagy kérdést: les volt, vagy nem volt les? Ki-ki döntse el saját belátása szerint – videó néhány sorral lejjebb.

A MECCS FŐSZEREPLŐJE: A VIDI SZÉLSŐ VÉDŐI

Bolla Bendegúz és Fiola Attila is remekül lépett fel a támadásokhoz, előbbi gólpasszt adott Negónak, utóbbi büntetőt harcolt ki.

A GÓLOK TÖRTÉNETE:

32. perc: Funsho sarokkal hozta játékba Bollát a jobb szélen, aki betört a 16-oson belülre, majd szépen alábökött a labdának, amelyet Nego 5 méterről fejelt a kapuba. 0-1

83. perc: Fiola harcolt ki büntetőt, Farkas szabálytalankodott vele szemben. A megítélt tizenegyest Houri magabiztosan értékesítette. 0-2

87. perc: Büntetőt kapott a Mezőkövesd , Musliu kezezett a 16-oson belül. Berecz magabiztosan lőtte a labdát a léc alá. 1-2

A KÖVETKEZŐ FELADAT:

A Mezőkövesd a Honvédhoz látogat, a MOL Fehérvár a Ferencvárost fogadja.

JEGYZŐKÖNYV:

Mezőkövesd-MOL Fehérvár FC 1-2 (0-1)

gólszerzők: Berecz (87. – 11-esből), ill. Nego (32.), Houri (83. – 11-esből)

Mezőkövesd: Szappanos – Farkas D., Jagodics, Karnicki, Eperjesi – Cseri (Vajda, 82.), Berecz, Besirovic (Jurina, 82.), Meskhi – Serderov (Borjacsuk, 71.), Vutov (Lakvekheliani, 71.)
MOL Fehérvár: Rockov – Bolla, Musliu, Stopira, Fiola – Nego, Nikolov – Funsho (Hangya, 83.), Houri, Petrjak – Nikolics (Zivzivadze, 73.)
 

A tabella a linkre kattintva érhető el.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC