nb1.hu

Megy vagy marad?: a Fradi húzóembere fontos bejelentést tett

Reagált a pletykákra a magyar válogatott játékos.

A bajnoki címet már begyűjtő Ferencváros a Derbi után újabb rangadót tudott megnyerni. A zöld-fehérek az OTP Bank Liga legutóbbi játéknapján a harmadik helyről ábrándozó Lokit fektették két vállra, a 2-1-es győzelemből góllal vette ki a részét Varga Roland. A 29 éves futballista ebben a szezonban már 12 találatnál jár az NB I-ben. 
 

Az elmúlt héten több helyen is arról írtak, hogy a szezon végén távozhat a Fraditól Varga, akit külföldi együttesek is megkörnyékeztek. A 14-szeres válogatott játékos a jövőjéről nyilatkozott. Varga leszögezte, meglepte a távozásáról szóló hír, amelynek egyáltalán nincs alapja. Hozzátette, jól érzi magát a fővárosi klubnál, szeret a Fradiban futballozni, így nem is merült fel benne a búcsú. Varga a Loki elleni gólja után úgy ünnepelt, hogy a földre mutatott. Elmondása szerint ezzel is arra célzott, hogy a következő szezonnak is a zöld-fehér egylettel vág neki.
 
"A héten én is olvastam a nagy hülyeséget, hogy távozok, semmi alapja sincs ennek. A gólomnál nem véletlenül mutattam, hogy itt maradok, erre a pletykára reagáltam. Nagyon jól érzem magam itt, mégha nem is mindig sikerül bekerülnöm a csapatba és eredményesen játszani, de ilyenkor is mindent úgy teszek, úgy dolgozom, mintha kezdőként lenne dolgom. A második félidőben sokkal jobban játszottunk, mint az elsőben, megérdemelten nyertünk" – nyilatkozta Varga, aki 2015 óta erősíti a Ferencvárost. 
 
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC