Megverte Szlovákiát a magyar U19-es válogatott, Sallói All-Star-csapatban játszhat

Helyzetjelentés a Paks sérültjéről.

Forrás: mlsz.hu

MLS
A góllövőlista negyedik helyén álló Sallói Dániel is pályára léphet az észak-amerikai profi labdarúgóliga (MLS) All-Star-csapatában - jelezte az MTI.

A liga szerdán hozta nyilvánosságra a 28 játékosból álló keretet, és a névsorban megtalálható a Sporting Kansas City szélsője is, aki a mostani idényben kilenc gólnál és négy gólpassznál jár.

Az MLS All-Stars ellenfele a mexikói élvonal álomcsapata lesz augusztus 25-én, a Los Angeles-i Banc of California Stadionban.

Klubja honlapja szerint Sallói az SKC első játékosa, aki szerepelhet az All-Star-mérkőzésen. A magyar futballistát 12 társával együtt Bob Bradley szakvezető választotta ki. További 13 játékost a szurkolók, a játékosok és a média képviselői szavaztak be, két embert pedig Don Garber, az MLS vezetője nevezett meg.

Amióta 2016-ban Kansas Citybe igazolt, Sallói 122 mérkőzésen 32 gólt szerzett és 14 gólpasszt adott.

Az All-Star-csapat keretében olyan ismert futballisták kaptak helyet, mint a mexikói Carlos Vela és Chicharito Hernández, akik éppen honfitársaik ellen lépnek majd pályára.

PAKS
Hiányzó jobb bekkünk helyzetjelentést adott.

Mint azt június végén megírtuk, szélsőnk bal sarkával adódott probléma, amit a felkészülés előtt műteni is kellett. A beavatkozást még a hatodik hónap végén megejtették, mely után előzetesen három hónap kihagyással számolt labdarúgónk és a szakemberek. Osváth Attilánál bő egy hónap után érdeklődtünk, mi történt eddig, hogy áll felépülése és mik várnak rá a következő hetekben. 

„Három hétig folyamatosan csak otthon feküdtem, majd egy hét óvatos sétálgatás következett. Az előző héten kezdtem a gyógytornát, ami mellett a felső testre előírt erősítéseket is végzem” - kezdte tizenegyes számú játékosunk beszámolóját. Osváth egyébként mindig a társak mellett, edzésidőpontban, a stadionunkban végzi különmunkáját, közel a többiekhez. 

„A következő hetek további rehabilitációs mozgásokkal és erősítésekkel telnek majd, aztán amint teljesen meggyógyulnak a sebeim, végre továbbléphetek erről a szintről. Végül cipőt húzhatok, és jöhetnek a futások, de ott is figyelnünk kell, hogy reagál majd a lábam minderre. Ha jól mennek a dolgok, két-három héttel számolhatok, és jöhet a könnyedebb kocogás. Fontos viszont, hogy addigra meglegyen a bokám megfelelő mozgástartománya. Szeptember második felében már szeretnék a csapattal együtt edzeni, de persze sok múlik azon, hogy kollaborál a lában a stoplissal. Mindenesetre már nagyon mennék vissza, csinálnám a dolgom, kezdeném én is a szezont és segítenék a többieknek a pályán. Nagyon várom tehát a visszatérést” - így jobb hátvédünk, akinek természetesen további gyors felépülést kívánunk. 
 
Osváth rehabilitációját a jövőben is nyomon követjük, így, ha felépülése szintet ugrik, azonnal beszámolunk róla. 
 
Várunk vissza, Osi! 
 
Hajrá, Paks! A magyar csapat!

KISVÁRDA
Ahogy minden bajnokság első hazai mérkőzése előtt, úgy ezúttal is szponzori találkozót szerveztünk, amelyen a Várkerti Stadion skyboxainak bérlői vették részt. A megbeszéléshez remek hangulatot adott csapatunk első fordulóban aratott győzelme, valamennyi szponzorunk gratulációval és elismerő szavakkal illette a klubunkat képviselő sportigazgatót, Révész Attilát.

Ő pedig abbéli reményének adott hangot, hogy a csapat hasonló sikerekkel hívja majd fel magára a figyelmet a folytatásban is, amihez persze szükség van a támogatókra is. Szponzoraink életét is megkeserítette a pandémia, ha másért nem, azért, mert nem tudtak Kisvárda-meccsekre járni... A megbeszélésen elhangzott, a felek együttműködése a jövőben is zökkenőmentes lesz, a skyboxbérlők a következő bajnokságban is kitartanak a csapat mellett, mi pedig igyekszünk őket a pályán és azon kívül is messzemenőkig kiszolgálni.

Pénteken 20 órától, az újonc Gyirmót FC Győr elleni mérkőzésen tehető meg az első lépés.

MAGYAR U19-ES VÁLOGATOTT
Férfi U19-es válogatott stabil védekezésének és nagyszerű helyzetkihasználásának köszönhetően 3-0-ra nyerni tudott első idénybeli felkészülési mérkőzésén.

A Tímár Krisztián vezette U19-es együttes októberben hazai pályán harcolhatja ki az elitkörbe jutást az őszi Eb-selejtezőcsoportból, a mieink az első kalapból az osztrákokat, a harmadikból a fehéroroszokat, a negyedikből az észteket kapták ellenfélnek. A tétmeccsekre való felkészülés hétfőn kezdődött el, az első idénybeli edzőtábort szerdán a Szlovákia elleni mérkőzés zárta le a győri ETO Parkban. A mieinknél a külföldön játszó labdarúgókra, és az MTK játékosaira ezúttal nem számíthatott a szakmai stáb.

A találkozó első tíz percében kétszer is közel jártunk a gólszerzéshez, előbb egy bal oldali kontra végén Németh Dániel beadásáról maradt le centikkel Szendrei Ákos, majd ismét egy Németh-Szendrei összjáték után a Paks támadója a kapufát találta el. A 20. percben megszereztük a vezetést, egy szlovák védelmi hibát kihasználva Németh szerzett labdát az ellenfél térfelén, pontosan játszott középre, az érkező Szendrei Ákos pedig középről a kapuba helyezett (1-0).

A gólunk után a szlovákok előtt is adódott néhány lehetőség, de a vendégek csak távoli lövésekig jutottak, ezek közül kettőt Pataki Márknak kellett védenie. A félidő utolsó negyedórájában magabiztosan őriztük az előnyünket, így egygólos magyar vezetéssel ért véget a játékrész.

A fordulás után az első helyzetet egy magyar védelmi hibát követően a szlovákok alakították ki, de a befejezésük nem volt pontos. A 65. percben Patakinak kellett nagyot védenie egy szlovák helyzet után, de az ezt követő kontra végén a magyar válogatott szerzett gólt: Németh Dániel jobb oldali beadása után Kerezsi Zalán 6 méterről a keresztlécet találta el, de a kipattanóra Biben Barnabás érkezett, és közelről az üres kapuba fejelt (2-0). A 78. percben növeltük az előnyt, egy bal oldali akció végén Kerezsi Zalán lefutotta védőjét, pontosan adott be középre, az érkező Redzic Damir pedig 5 méterről a hálóba helyezett (3-0). A hátralévő időben a szlovákok hiába hajtottak a szépítésért, a magyar védelem magabiztosan semlegesítette a támadásaikat. Tímár Krisztián együttese magabiztosan győzött, és készülhet a szeptemberi Vilotic-tornára, amely az októberi Eb-selejtezők főpróbája lesz.

– Örülök, hogy közel fél év után ismét nemzetközi mérkőzést játszhatott a válogatott. Az eredménnyel természetesen elégedett vagyok, és néhány játékos egyéni teljesítménye is tetszett, örülök, hogy a mostani hiányzók visszatérése után bő keretből állíthatjuk majd össze a tétmérkőzésekre a csapatot. Az első félidőben túlzottan nagy volt a terület a csapatrészek között, ezen a fordulás után javítottunk, és ennek köszönhetően feljavult a védekezésünk. Még vár ránk néhány mérkőzés az Eb-selejtezőkig, ezeken szeretnénk tovább fejlődni – értékelt a lefújás után Tímár Krisztián.

Magyarország-Szlovákia 3-0 (1-0)
Magyarország: 1 Pataki Márk (22 Molnár Zsombor, 67.)- 2 Pekár István (14 Alaxai Áron, 58.), 3 Debreceni Ákos, 4 Török Kevin -20 Fodor Péter (17 Pintér Dominik, 67.), 5 Bényei Ágoston (7 Nagy Olivér, 75.), 6 Sztojka Dominik (8 Farkas Botond, 58.), 18 Biben Barnabás (15 Nagy Sámuel, 67.), 21 Benczeinleitner Barna (11 Horváth Rajmund, 67.) - 16 Németh Dániel (19 Redzic Damir, 67.), 10 Szendrei Ákos (9 Kerezsi Zalán, 58.)
Szlovákia: 12 Adam Danko - 3 Jakub Luka, 4 Daniel Zsolt Szalma, 8 Artur Gajdos, 9 Thomas Kotlár, 10 Viktor Sliacky, 11 Adam Griger, 13 Samuel Magda, 15 Urban Mazanovsky, 16 Dominik Holly, 19 Samuel Kopásek

A mérkőzés felvétele:

Legfrissebb híreink