nb1.hu

Megvan Pintér stábja Mezőkövesden: komoly ajánlatai voltak

Megpróbál meglepetést okozni az NB I mezőnyének.

Mint arról szerdán beszámoltunk, Pintér Attila lett a Mezőkövesd vezetőedzője.

Mezőkövesd: megvan az új vezetőedző – NB1.hu

 

Az NB I-ben sereghajtó matyóföldi alakulat hosszabban is bemutatta a Kuttor Attilát váltó trénert, aki terveiről is nyilatkozott. Íme, a klub közleménye:

"Hagyacki József elsőként köszönetet mondott a Mezőkövesd Zsóry FC korábbi vezetőedzőjének, Kuttor Attilának és stábjának a klubnál végzett munkájáért és további pályafutásukhoz sok sikert kívánt, majd bejelentette, hogy a szakember utódja Pintér Attila lett, aki négy évvel ezelőtt, 2016-ban dolgozott már csapatunknál. Elmondta, hogy az új vezetőedzővel közös elvárásuk, hogy egy erős középcsapatot építsenek. Hozzátette, bízva a szakember képességeiben és elért eredményeiben, reméli, hogy legalább a korábbiakhoz hasonló sikereket érhetnek majd el együtt.

TERVEK Pintér Attila székfoglalójában elmondta, hogy számára a Mezőkövesd sokkal többet jelent, mint egy klub, ugyanis az itt dolgozók és a városban élők korábban is bebizonyították, hogy nagyon szeretik a labdarúgást. Kiemelte, a szakmai stábbal és játékosokkal meg kell találni azt a közös utat, mellyel eredményes lehet a csapat. Hozzátette, mindent elkövetnek majd a szakmai stábbal annak érdekében, hogy jövőre is az élvonalban szerepeljen a Mezőkövesd. Hangsúlyozta, az első edzés alapján úgy látja, a játékosokban meg van az elszántság, és reményét fejezte ki, hogy minél előbb megtalálják azt a rendszert, amivel hatékonyabb lehet együttesünk játéka. A szakember bízik a játékosokban és a klubban, ugyanakkor elmondta, igyekeznek megtalálni a módját, hogy 1-2 játékossal megerősítsék a keretet.
– Tállai András személye számomra több mint elnök, neki szíve-lelke a mezőkövesdi labdarúgás. Amikor megkeresett, kötelességemnek éreztem, hogy segítséget nyújtsak neki. Bár az elmúlt két évben el tudtam volna helyezkedni a labdarúgásban, volt olyan ajánlat, amit lehet, hogy utólag meg fogok bánni, hogy nem fogadtam el, de az egy percig sem lehetett kérdéses, hogyha Tállai elnök úr hív, akkor segítek. Kötelességemnek éreztem gondolkodás nélkül igent mondani – emelte ki Pintér Attila, aki hangsúlyozta, nagyon bízik a mezőkövesdi szurkolókban és reményét fejezte ki, hogy a koronavírus-járvány utáni időszakban sokan látogatják majd a mérkőzéseket. Hozzátette, korábban megtapasztalta azt, hogy milyen érzés 3000 kövesdi drukker előtt pályára lépni és véleménye szerint csak a szurkolókkal közösen lehet eredményt elérni, akik nagy erőt tudnak adni a csapatnak.

EMLÉKEK Együttesünk története során először 2016. december 3-án győzte le a Ferencvárost, a városunkban aratott 2-0-s sikerről, így vélekedett a mester:
– Szép győzelem volt, de én nem emelném ki ezt a mérkőzést, ugyanis itt minden találkozó szó szerint ünnep volt. Mezőkövesden nagyon szeretik a labdarúgást és rengeteg szeretetet kaptunk azoktól a szurkolóktól, akik kijöttek az NB II.-es, majd utána az NB I.-es mérkőzéseinkre.

FELADATOK A szakember kérdésünkre elmondta, hogy folyamatosan figyelemmel követte az élvonalbeli mérkőzéseket, így naprakész az első osztályból és az erőviszonyokat is jól ismeri.
– Megpróbálok majd meglepetést okozni az ellenfeleknek, ehhez kapcsolódóan elmondtam a játékosoknak a szerda délelőtti edzés előtt, hogy nagyon kemény munka kell most ahhoz, hogy a csapat elmozduljon a jelenlegi pozícióból. Az MTK elleni mérkőzésig hátra lévő időben a legfontosabb feladat, hogy a csapatjátékot rendbe rakjuk. Meg kell próbálni minél több gólhelyzetet kialakítani, annak érdekében, hogy többször betaláljunk, és igyekszünk majd úgy lehozni a mérkőzéseket, hogy ne kapjunk gólt – mondta Pintér Attila.

STÁBTAGOK A stábban Farkas József lesz majd az asszisztensedző, a kapusok felkészítéséért Ulbert Tibor felel, míg az erőnléti edzői feladatokat Szabó Norbert látja el. A szakmai stáb tagja lesz továbbá az a Mihai Nicorec, aki korábban játszott csapatunkban is. Pintér Attila szeretne még egy személyt a stábban, aki a játékosok elemzésében és felderítésében nyújthatna segítséget."

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC