nb1.hu

Megszólalt a ZTE új edzője – lesznek, akik más poszton játszanak majd

A szurkolókhoz is szólt Márton Gábor.

Tegnap jelentette be a 11., azaz kieső helyen álló Zalaegerszeg vezetősége (a már bentmaradó Pakstól 5 ponttal van leszakadva a gárda), hogy az eddigi szakvezető Dobos Barna helyett Márton Gábor lesz a gárda szakvezetője.

„Nagy élmény volt a Zalaegerszegen eltöltött másfél év, örök emlék a tavalyi idény győzelmi sorozata és a bajnoki cím, az, hogy milyen egységes és remekül futballozó csapatunk volt. A feljutás után az NB I-ben ősszel stílusos játékot tudtunk kialakítani,de sajnos a helyzet kihasználásunknak jobbnak kellett volna lennie. Köszönöm Végh Gábor tulajdonos úrnak és Sallói István sportigazgatónak a bizalmat és hogy kitartottak mellettem” – fogalmazott Dobos Barna, miután az elöljárók elfogadták a felmondását.

Márton Gábor a kinevezése után hétfő délután már megtartotta az első edzését a csapatnak, mely után a klub honlapjának nyilatkozott.

Megvolt a 7. edzőváltás, de vajon bejöttek-e az eddigiek – ELEMZÉS – NB1.hu

Hétfőn megtörtént a hetedik edzőváltás az NB I-ben, a ZTE szakmai stábjának a vezetője mostantól nem Dobos Barna, hanem a Márton Gábor. Ez az eddigi hetedik, ilyen jellegű bejelentés a 2019/20-as bajnokságban, ezért utána néztünk, mennyire jöttek be az eddigi váltások. 2019. szeptember 3-4.

„Nincs sok időnk, de próbáljuk minél gyorsabban felmérni a csapatot. Van néhány játékos, akikre adott esetben más poszton számítanék, velük már egyeztettem is, illetve természetesen konzultálunk az eddig is a klubnál dolgozó stábtagokkal is, hogy minél több információ birtokában legyünk. Kiskorom óta a foci tölti ki a mindennapjaimat, így próbálok mindig képben lenni és követni a magyar bajnokságokat, kiemelten az NB I-et, illetve különös figyelemmel követem azoknak a játékosoknak a pályafutását, akikkel korábban dolgoztam együtt. Zalaegerszegen is vannak így néhányan, már csak ezért is láttam a ZTE több mérkőzését is a közelmúltban. Habitusomból adódik, hogy mindig nyerni akarok, így persze szerdán és szombaton is. Nincs prioritás, hogy az egyik kupameccs, a másik bajnoki, mindig a három pontért lépünk pályára. A Lipót alacsonyabb osztályban szerepel, de nem véletlenül jutott el idáig, ettől függetlenül jó eredményt kell elérnünk a jövő heti visszavágó előtt. A bajnokságban még 39 pontot lehet szerezni, hiszek benne, hogy egy győztes mérkőzés átfordíthatja a negatív szériát, és egy jó sorozattal meg tudjuk kezdeni a felzárkózást. Ezért fontos, hogy az első győzelem minél előbb jöjjön, azért dolgozunk, hogy már az Újpest ellen sikerüljön. Nagyon fontos lenne ez a pozitív töltet, ami magabiztosságot is adna a fiúknak.”

Az új szakmai vezető beszélt a célokról is, ami eléggé egyértelmű a csapat jelenlegi helyzetében, a bentmaradás. Majd így folytatta:

„- Az elsődleges most egyértelműen az eredményesség. Mindig a támadófocit preferáltam, de látni kell, hogy bár sok gólt lőtt a ZTE, sokat is kapott, ezen mindenképpen változtatnunk kell. Az elmúlt fordulókban a rögzített helyzeteket nem sikerült kivédekezni, ezt megpróbáljuk nagyon gyorsan orvosolni.

Márton Gábor első benyomásairól is beszélt honlapunknak.

„Motivált játékosokkal találkoztam, kértem tőlük, hogy merjenek focizni, mutassák meg, milyen képességekkel rendelkeznek, viszont a fegyelmezetlenséget és az elvi hibákat nem tűröm el. Korábban játékosként léptem pályára teltházas meccsen Zalaegerszegen, szeretném ezt edzőként is átélni. Nagy szükségünk van a szurkolói támogatásra már szombaton, az Újpest ellen is, kérem a drukkereket, hogy álljanak mellénk, hiszen a célunk közös.”

FRISSÍTVE, KEDD, 12:33
 

Az idősebb Dárdaitól tanulta a szakmát a ZTE új edzője – videó – NB1.hu

Forrás: ulloiut129.hu Mint arról az nb1.hu beszámolt hétfőn, a kieső helyen lévő Zalaegerszegnél edzőváltással próbálják felrázni a csapatot, és elősegíteni, hogy a hátralévő, 13 forduló alatt a ZTE kivívja az élvonalban való maradást.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC