Megszólalt a Kispest Vajdaságba kölcsönadott tehetsége

Az első tapasztalatait is megosztotta.

Forrás:

A DIGI SPORT NB1.HU-NAK KÜLDÖTT KÖZLEMÉNYE:

"A Budapest Honvéd egy évre kölcsönadta a szerb Szuperligában szereplő Topolyának tizenkilenc éves labdarúgóját, Bocskay Bertalant. A középpályás a DIGI Sport napindító műsorában, a Reggeli Startban beszélt a váltás okairól és a felnőtt profi labdarúgásban eltöltött eddigi egy év tapasztalatairól.

„Nagyon nagy fizikális munkát igényel, illetve a játék sem olyan szép” – ezek Bocskay Bertalan első tapasztalatai a szerb bajnokságról, miután a lelátóról figyelte új csapata, az első négy hely valamelyikére pályázó Topolyai SC első tétmeccsét, amin a vajdasági csapat 2-0-ra nyert a Novi Pazar ellen Zentán. De a játék sem maradt el hétvégén: „Kilencven percet játszottam egy stadionavatón, ami nagyon jót tett, hiszen két és fél hete nem tudtam mérkőzést játszani. Kicsit szokatlan a szerb nyelv, de pár szót meg kell tanulnom, hogy a pályán jobb legyen a kommunikáció a többiekkel. Ettől függetlenül egész jól ment a játék, kezdem megszokni a csapatot.”

A Honvéddal két utánpótlás bajnoki címet nyert futballista a több játékperc reményében ment Topolyára, de mint mondja: „Semmit nem ígértek. Öten-hatan vagyunk a posztomon, úgyhogy meg kell harcolnom a helyemért, de pont ez benne a kihívás.” A magyar és az ottani élvonal közötti különbséget boncolva Bocskay Bertalan megjegyezte, hogy „a szerb Szuperliga nagyjából egy szinten van a magyar NB I-gyel, de itt nagyon megy az adok-kapok, nem félnek attól, hogy valaki sárgát vagy pirosat kap, amit edzésen is megéreztem már – erre majd nekem is nagyon kell figyelni.”

A Honvéddal 2020 augusztusában profi szerződést kötő Bocskay Bertalan kezdőként és csereként is hét-hét meccsen játszott az NB I előző idényében: „Sok mindenen keresztül mentem, volt három különböző edzőnk és egy kiélezett évünk. Ha egy meccset kellene választani, akkor egyértelműen a Malmö elleni EL-meccs volt a csúcs. Nagyon örültem, amikor megtudtam, hogy kezdő leszek, hiszen minden focista arról álmodik gyerekként, hogy megmutathassa magát egy európai kupameccsen - ez nekem valamilyen szinten beteljesedett.”

A Budapest Honvéd szombaton a Villarreal ellen avatja fel az új Bozsik Arénát, aminek kapcsán Bocskay Bertalan elmondta a Reggeli Startban, hogy „U15-től a Honvédban voltam. Láttuk, ahogy épült a stadion, és ahogy kész lett. Nagyon vártam a stadionavatót, és sajnálom, hogy nem élhetem át a csapattársaimmal és a kispesti szurkolókkal.”

Legfrissebb híreink