Megnyerte az első meccsét az U17-es válogatott - reakció

Hazai rendezésű Eb-re készülnek.

Forrás: MLSZ

Férfi U16-os válogatottunk első nemzetközi mérkőzésén biztató játékkal rukkolt elő, és egy első félidei találattal 1-0-ra nyerni tudott Szlovénia ellen Nagykanizsán - jelentette az MLSZ.

A 2006-os születésű játékosokból álló férfi U16-os válogatott lejátszotta első nemzetközi mérkőzését, mely a 2023-as, hazai rendezésű U17-es Európa-bajnokságra történő hosszú felkészülési időszak első állomásának is felfogható. A Belvon Attila vezette együttes néhány közös edzőtáborozást követően a szlovénok ellen debütált a nemzetközi porondon, kedden Nagykanizsán mérkőztek meg egymással a felek.

Jól kezdtük a mérkőzést, nagyszerűen működött a taktikánk, melynek alapja a korán, az ellenfél térfelén megkezdett letámadás volt, ebből nagyon sok labdát szerzett csapatunk az első félórában, egymás után futottak a pályán a magyar akciók. A 16. percben megszereztük a vezetést is: egy labdaszerzést követően Varga Zétény tekert a kapu jobb oldalába (1-0). A gól utáni percekben maradt a magyar fölény, a szlovénok a félidő második felére tudtak kijönni a szorításból, ekkor volt néhány kecsegtető lehetőségük, de a kapura tartó lövéseket Radnóti Dániel minden alkalommal védeni tudta.

A második félidő már végig kiegyenlített játékot hozott, mindkét oldalon lehetőséget kaptak a cserejátékosok, Belvon Attila nyolc mezőnyjátékost és egy kapust cserélt be. Helyzetek tekintetében sem volt nagy különbség a két csapat között, mindkét oldalon adódtak lehetőségek, de ezekből a lefújásig nem született gól, így a magyar válogatott 1-0-ra megnyerte a találkozót.

– Az első félórában úgy játszottunk, ahogyan azt elterveztük, működött a védekezésünk, sok labdát szereztünk az ellenfél térfelén. A folytatásban már kevésbé voltunk hatékonyan, de ez maximálisan érthető, hiszen a játékosok életük első válogatott mérkőzését játszották, mindenkiben hatalmas volt a bizonyítási vágy, és a magas iramban a fáradtság jelei is kezdtek jelentkezni. A csapatépítés elején járunk, mi is ismerkedünk a játékosokkal, de kezdésként biztató volt ez a találkozó, és remélem, hogy lépésről lépésre tovább erősödik a csapat – értékelt a mérkőzés után Belvon Attila.

Magyarország-Szlovénia 1-0 (1-0)
Magyarország:
Radnóti Dániel (Molnár Mátyás, 46.) – Lengyel Noel (Almomani Nathaniel, 75.), Asványi Domonkos, Móga Bendegúz (Schneider Nándor, 69.), Nimsz Ádám (Lukács Máté, 69.) – Tóth Levente, Girsik Attila (Kern Martin, 69.) – Varga Zétény (Balogh Zsombor, 75.), Somfalvi Bence (Galántai Tamás, 69.), Molnár Csaba (Kaczvinszki Dominik, 55.) – Simon Benedek (Ésik Ákos, 75.)

Legfrissebb híreink