nb1.hu

Megnehezítette Brazília dolgát a magyar válogatott – reakció

Három dolgot kért a szövetségi kapitány.

Az első félidőben akcióból nem volt eredményes Brazília, a vezetést szögletből szerezte meg a női felkészülési mérkőzésen. A második félőben aztán háromgólosra növelte előnyét a világ egyik legjobb csapata. A magyar szépítő találatot Csiki Anna jegyezte, így 3-1-es végeredményt hozott a spanyolországi találkozó – számolt be róla az MLSZ.

Női A-válogatottunk idei első hazai tétmérkőzésén, a Feröer szigetek elleni vb-selejtezőn 7–0-s sikert aratott a Szusza Ferenc Stadionban. A találkozó másnapján a csapat Spanyolországba utazott, ahol Brazíliával mérte össze tudását felkészülési mérkőzésen.  

A brazil válogatott nem véletlenül áll a FIFA-világranglista 9. helyén, gyorsaságban a mérkőzés elejétől fogva csapatunk fölé nőtt, de Margret Kratz válogatottja felvette a versenyt, és helytállt világelitbe tartozó ellenfelével szemben.

Az első félidőben helyzetünket az erős szél is nehezítette. Brazília igyekezett támadni és több kapura lövési kísérlete is volt, ám gólt csak egy szögletrúgást követően tudott szerezni: a 14. percben Nunes da Silva talált be (1–0).

Csapatunk a gól ellenére egyre jobban felbátorodott, támadásokat vezetett, a félidő hajrájában két veszélyes akciónk is volt, de a játékrész brazil vezetéssel ért véget.

A szünetben cserélt szövetségi kapitányunk, és pályára küldte Kocsán Petrát Nagy Virág helyett. A második félidőre tovább javult a játékunk, több helyzetet is kidolgoztunk. Az 53. percben viszont a brazilok saját térfelükről indulva hozták fel a labdát, és néhány gyors passzt követően Beatriz villantotta meg tudását, aki megduplázta csapata előnyét (2–0).

Nem sokkal később, a 62. percben egy kontratámadás végén, egy bal oldalról beívelt labdából Nunes da Silva ismét eredményes volt (3–0).

A hajrára a 18 éves Pápai Emőke is lehetőséghez jutott, aki a 72. percben Vágó Fannit váltotta. A 83. percben pedig Szakonyi Emese szállt be Németh Hanna helyett.

A szépítés a 74. percben jött, amikor egy szépen felépített akció végén az ígéretes helyzetbe kerülő Csiszár Henrietta buktatásáért a játékvezető tizenegyest ítélt, amit Csiki Anna magabiztosan értékesített, és ezzel be állította a mérkőzés végeredményét (3–1).

– Azt mondtam a lányoknak a találkozó előtt, hogy nem várok tőlük győzelmet, de nagy koncentrációt igen. Számunkra megtiszteltetés egy ilyen erős csapat ellen játszani. A felkészülési mérkőzés előtt három üzenetem volt a lányoknak. Az első, hogy harcoljanak és maradjanak szervezettek a védekezésben. A második, hogy játsszák meg a labdákat, és keressék a lehetőségeket a kontrázásra. Az utolsó pedig, hogy ne adják fel. Ezeket a célokat elértük, ezért elégedett vagyok a csapatommal. Talán még egy gólt szerezhettünk volna, de így is betaláltunk egy világklasszis csapat ellen. Persze, nekik is voltak még helyzeteik, így igazságos eredmény született – nyilatkozta Margret Kratz szövetségi kapitány a találkozó után.

Brazília–Magyarország 3–1 (1–0)
Magyarország:
Bíró B. – Németh H., Fenyvesi, Csiszár, Kovács L. – Csiki, Turányi – Nagy V. (Kocsán, a szünetben), Vágó F.. (Pápai, 72.), Papp L. – Zágor
Gólszerzők: Nunes (2), Zaneratto, ill. Csiki (11-esből)

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC