nb1.hu

Meglepő hiányzók: ez lenne a magyar futball legerősebb válogatottja?

A B-csapatot is megalkották.

A Puskás Ferenc fémjelezte Aranycsapatból négyen nem kaptak helyet minden idők legjobb magyar futballválogatottjában, amelyet a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet (IFFHS) állított össze.

A csütörtökön közzétett, bő listára nem fért fel az ötvenes évek világverő – olimpiai bajnok és vb-második – nemzeti együttesének balfedezete, Zakariás József és jobbszélsője, Budai II. László, míg a B válogatottban kapott helyet az Aranycsapat hátravont középcsatára, Hidegkuti Nándor és középhátvédje, Lóránt Gyula.
         
Az álomtizenegyből hiányzik a hatvanas esztendők kiemelkedő képességű támadója, a magyar futball egyetlen aranylabdása, Albert Flórián, míg az utóbbi évtizedekből egyedül Nyilasi Tibornak szorított helyet az IFFHS a lajstromban, neki is a B csapat csatársorában.
    
A magyar álomcsapat az IFFHS-nél:
Grosics Gyula – Buzánszky Jenő, Mészöly Kálmán, Lantos Mihály – Bozsik József, Orth György – Bene Ferenc, Kubala László, Kocsis Sándor, Puskás Ferenc, Czibor Zoltán
    
A B csapat:
Plattkó Ferenc – Mátrai Sándor, Lóránt Gyula, Mándi Gyula – Lázár Gyula, Sipos Ferenc – Nyilasi Tibor, Schlosser Imre, Hidegkuti Nándor, Sárosi György, Albert Flórián

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC