nb1.hu

Meglepné a Kisvárda a listavezető MOL Fehérvárt – előzetes

Tiszteli az ellenfelet Nikolics.

A MOL Fehérvár ebben a szezonban még nem hibázott az NB I-ben. Marko Nikolics csapata sorrendben a Kaposvárt, a Puskás Akadémiát, a Diósgyőrt és a Paksot múlta felül, szombat este pedig a Kisvárda skalpját szeretné megszerezni. 

 

 

Nikolics szerint a kisvárdaiak a rajtjuk miatt abszolút tiszteletet érdemelnek. Hozzátette, az ellenfél keretében minőségi játékosok találhatóak. 

"Akárcsak például a Mezőkövesd, vagy a Debrecen, soron következő ellenfelünk, a Kisvárda is remekül kezdte a bajnokságot, ezért is jár nekik a tisztelet.

Talán emlékeznek rá, de az előző szezon során is többször említettem, hogy a kisvárdaiak keretét nemzetközi rutinnal rendelkező minőségi játékosok alkotják, így oda kell figyelni rájuk.

 

A hétfői csapatépítő footgolfozás remek hangulatban telt a Balatonon, néha szükség van ilyen programokra is, utána azonban már természetesen teljes erőbedobással készültünk a Kisvárda ellen. Szeretnénk tovább folytatni a győzelmi sorozatunkat, ehhez azonban ismét maximális koncentrációra és szervezett, okos játékra lesz szükség a részünkről!" – nyilatkozta Nikolics. Érdekesség, hogy a fehérváriak a legutóbbi kilenc hazai bajnokijukon nem találtak legyőzőre.

Miriuta László tisztában van vele, hogy a többség a fehérváriakat tartja a meccs esélyeseinek, ennek ellenére nem tett le a meglepetésről.

 

 

"Nyugodtan játszhatunk szombaton, veszítenivalónk nem nekünk van. Mondhatjuk, hogy nem dől össze a világ, ha kikapunk Fehérváron, de én már csak úgy vagyok vele, hogy szeretnék minden mérkőzést megnyerni. A mérkőzés null nullról indul, így a kezdés pillanatában máris van egy pontunk. De az számít, hogy a végén mennyit írhatnak be a nevünk mellé, azon leszünk, hogy gyarapodjon a pontjaink száma.

Megpróbáljuk megragadni az esélyt, ha lesz helyzetünk, azt be kellene lőnünk. Nem hinném, hogy olyan kishitűen kellene pályára lépnünk, hogy csak a nagy különbségű vereség elkerülése lenne számunkra a cél, a Debrecenben kapott négy gól egyébként sem esett jól.

 

A másik három meccsünkön összesen egyszer találtak be a kapunkba, azt a fajta stabilitást kell mutatnunk, amit a Paks, a Honvéd vagy az Újpest ellen" – fogalmazott Miriuta, aki játékosként fél évet töltött Fehérváron. 

A meccsnek az is pikantériát adhat, hogy Futács Márkó és Gheorghe Grozav személyében az NB I idei szezonjának két gólvágóját is láthatjuk. Mindkét játékos eddig öt-öt gólt szerzett.

Az 5. forduló szombati programja: 
19.30: Debreceni VSC–Kaposvár
19.30: Mezőkövesd–Paks
19.30: Mol Fehérvár FC–Kisvárda
19.30: Újpest–Honvéd 
19.30: Zalaegerszeg–Puskás Akadémia

Az FTC-DVTK meccs vasárnap 18 órakor kezdődik. 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC