nb1.hu

Meglepetéscsapathoz utazik a sereghajtó – ELŐZETES

Gólkirály lenne a Mezőkövesd egyik legjobbja.

A szezon meglepetéscsapatához, a Mezőkövesdhez látogat a sereghajtó Kaposvár.

Időről időre bizonyítja a Mezőkövesd, hogy igenis számolni kell velük, ha a bajnoki címről van szó. Nem bírt velük az elmúlt hetekben sem a Vidi, sem a Fradi. A legutóbbi fordulóban ugyan csak egy pontot hoztak el Zalaegerszegről és így 2 ponttal lemaradtak az első két helyet elfoglaló csapatoktól. Esélyesként lépnek majd pályára és tovább üldözhetik az éllovasokat.

Budu Zivzivadze, akinek az a célja, hogy gólkirály legyen, ezt várja a mérkőzéstől:

,,Egy könnyű mérkőzés sincs a magyar bajnokságban, így senkit ne tévesszen meg ellenfelünk jelenlegi helyezése! Harcos ütközet lesz, ez teljesen biztos, de nem érdemes összehasonlítani az első körös találkozónkkal, hiszen az még nagyon a szezon elején volt. Természetesen itthon akarjuk tartani a három pontot, mással nem is lennénk elégedettek."

Nem igazán fekszik eddig az NB I a Kaposvár számára. A somogyiak sorozatban 6 meccset veszítettek el a bajnokságban, sürgősen meg kellene szakítaniuk ezt a szériát. Eddig hat pontot gyűjtöttek a bajnokságban, 5 pontra van tőlük a bennmaradást érő 10. hely. Győzelmi kényszerben vannak, ez nem is lehet kérdés, ha jövőre is meg akarják őrizni az NB I-es tagságukat.

Waltner Róbert ezzel kezdte a meccs előtti mondandóját:

,,Az előző szezonban is meglepetéscsapatnak nevezték a Mezőkövesdet, amely idén is jól szerepel, ami viszont már nem annyira meglepetés. Évek óta tudatosan építkeznek, erősítik a csapatukat, ez pedig látszik a teljesítményükön. Fegyelmezettek, a támadásuk és a védekezésük is jól össze van rakva, ráadásul vannak olyan játékosaik, akik meccseket tudnak eldönteni. Elsősorban Cseri Tamásra gondolok, aki élete legjobb formájában játszik."

Majd ezzel folytatta:

,,Az augusztusi mérkőzésből nem szabad kiindulni, hiszen az csak a második meccsünk volt az élvonalban. Azóta sok minden változott, sok tapasztalatot szereztünk az elmúlt tizenkét meccs során. Sajnos nem tudunk úgy felállni, ahogy szerettem volna, mivel egész héten tizenhárman-tizennégyen edzettünk, mivel négy sérültünk, két betegünk és két eltiltottunk van, így nem egyszerű a helyzetünk, de így is pontokért utazunk Mezőkövesdre, s mindent megteszünk annak érdekében, hogy ne legyen nagyon hosszú a hazafelé út."

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC