Megkívánta a csapatérdek: káromkodott a Puskás Akadémia edzője

Egyik mutatóban már dobogósok a felcsútiak.

Forrás: Puskás Akadémia

Mint jeleztük, 2-2-t játszott a Puskás Akadémia az FTC otthonában úgy, hogy a szünetben már 2-0-ra vezettek a hazaiak. A szünetben tehát történnie kellett valaminek a felcsútiak öltözőjében, és erről az NSO Tv meg is kérdezte a Hornyák Zsoltot, a vendégek szakvezetőjét a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón:

„Arról inkább csak szilveszterkor mesélnék, nem ideillő szavakat használtam, elég kemény volt, de láttam, hogy feldobta a srácokat, mert határozottan mentünk ki a pályára. Meg sem fordult a fejemben, hogy kiüthetnek minket. Remélem, nem kell majd mindig ennyit káromkodnom.”

A Puskás Akadémia az utolsó, őszi fordulóban a Zalaegerszeget fogadja majd a Pancho Arénában. 

Érdekesség, hogy a harmadik Mezőkövesdtől három ponttal van lemaradva a tabella negyedik helyén a Hornyák Zsolt csapata, de a Fradinak lőtt két gólja miatt már a harmadik legtöbb gólt szerezte a bajnokságban, eddig 26-szor találtak be az ellenfelek kapujába. 

A legtöbb gólt a Vidi lőtte eddig, 29-et, az FTC a második 28 találattal.

Legfrissebb híreink