nb1.hu

Megkezdődött a 9. Puskás-Suzuki Kupa

Felcsút - Tisztelgés a magyar labdarúgás halhatatlanjai előtt.

Május 12-én 17 órakor hivatalos megnyitó ünnepséggel kezdetét vette a 9. Puskás-Suzuki Kupa – adta hírül a puskassuzukicup.net

 

„A Puskás Akadémia növendékei idén azzal tiszteleghetnek Erzsébet asszony és a magyar labdarúgás halhatatlanjai előtt, ha az immár kilencedik alkalommal megrendezésre kerülő tornán méltó módon emlékeznek rájuk: szép és tiszta játékkal, gólokkal, győzelmekkel, a kupa elhódításával." – fogalmazott nemrég az akadémia alapítója, Orbán Viktor miniszterelnök

 

Az esemény megemlékezéssel kezdődött, a torna fővédnöke, a Puskás Akadémia elnöke, Mészáros Lőrinc, a torna védnöke, Dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár asszony, a Magyar Suzuki Zrt. képviseletében Naoyuki Takeuchi vezérigazgató és Dr. Urbán László vezérigazgató-helyettes egy-egy koszorúval és néma főhajtással tisztelgett minden idők egyik legnagyobb futballistája, Puskás Ferenc, valamint Erzsébet asszony emléke előtt, aki idén először nincs már közöttünk.

 

A hat csapat egyesével, a saját himnuszára vonult be a kollégium aulájába. A tavalyi PSK legemlékezetesebb pillanatait és a lengyel első osztályban szereplő, egykori akadémista, Gyurcsó Ádám üzenetét követően Horváth Péter szakmai igazgató ismertette a jelenlévőkkel az idei programot és a mérkőzések menetrendjét.

 

Naoyuki Takeuchi, a Magyar Suzuki Zrt. vezérigazgatója köszöntőjében kiemelte, hogy a 25-ös szám nagy jelentőséggel bír a Suzuki életében, hisz negyed évszázada érkezett a márka Magyarországra, de ez a szám Puskás Ferenc életében is különös jelentőséggel bír. Példaként említette első Realos évében szerzett 25 találatát és 1953. november 25-ét, amikor az Aranycsapattal legyőzték az angolokat Londonban, az „Évszázad mérkőzésén”.

 

Mészáros Lőrinc a torna fővédnöke nyitóbeszédében köszönetet mondott a Suzuki Zrt-nek a kilenc éve tartó támogatásért és együttműködésért. A Puskás Akadémia kuratóriumának elnöke szerint a Puskás-Suzuki Kupa az U17-es korosztályban Európa legkiemelkedőbb tornái közé sorolható. Puskás Ferenchez méltó mérkőzéseket és játékot kívánt a résztvevő csapatoknak, majd hivatalosan is megnyitotta az eseményt.

 

Az estét közös vacsora zárta a Pancho Arénában.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC