Megkapta a büntetését Böde Dániel

A válogatott játékost a hétvégén állították ki.

Forrás: Farkas Zsolt/nb1.hu

Honlapunkon is beszámoltunk arról, hogy a Paks-Puskás Akadémia mérkőzést a hazai csapat 9 emberrel fejezte be. A játékvezető Könyvest és Bödét is kiállította. A paksi játékosok ügyét megtárgyalta az MLSZ Fegyelmi Bizottsága. A döntés értelmében Könyves 3, míg Böde 1 meccsre szóló eltiltást kapott. A találkozót egyébként a felcsúti alakulat 2-0-ra tudta megnyerni. 

Böde kiállítása: a mindent eláruló mosoly a lényeg - videó - NB1.hu

A 20. fordulóban a Paks a Puskás Akadémiát fogadta. A hazai csapat 9 emberrel fejezte be a mérkőzést, hiszen az első félidőben Könyvest, majd Bödét is kiállította a játékvezető. A létszámfölényt kihasználta a felcsúti alakulat, amely 2-0-s győzelmet aratott. A Tolna megyeiek a 10. helyen állnak jelenleg a táblázaton.

Íme a FEB legutóbbi ülésének a döntései:

"Az MLSZ Fegyelmi Bizottsága február 11-i ülésén az alábbi határozatokat hozta.

NB I

Könyves Norbert (Paks) 3 soron következő férfi felnőtt nagypályás bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott.

Tóth László szakmai igazgató (Mezőkövesd) a mérkőzéssel kapcsolatos sportszakemberi tevékenységtől 1 soron következő NB I férfi felnőtt nagypályás bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott. 

Női és férfi futsal bajnokságok és kupák:

Kovács Máté (SZC Futsal) 1, Gál Máté (ELTE), 2, Gáll Béla (Mád) 1 és Sámson Zoltán (Aramis) 2 soron következő férfi  felnőtt futsal bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott.

Két sárga lapos figyelmeztetés utáni,  határozat nélküli eltiltás:

Böde Dániel (Paks) 1 soron következő férfi felnőtt nagypályás bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott.

Nagy-Cseke Vivien Edina (Agenta Szekszárd) 1 soron következő női  felnőtt futsal bajnoki mérkőzésre szóló eltiltás kapott.

Siska Gergő (Nyírgyulaj) 1  soron következő férfi felnőtt futsal bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott."

Legfrissebb híreink