nb1.hu

Meg akarták ölni a Fradi-Loki meccs késelőjét?

Budapest – Íme, a barátnő verziója.

A Fradi-DVSC mérkőzésen történt események kapcsán az nb1.hu minden álláspontot és megjelenő információt igyekezett és igyekszik ismertetni! Megírtuk, remek volt a hangulat, jó volt a meccs, hírt adtunk a balhéról, az arra adott reakciókról (klub, rendőrség, SZSZJN), az MLSZ Fegyelmi Bizottság büntetéséről és a közéleti honlapokon megjelenő beszámolókról, hírekről, információkról.

 

Amelyik fél nyilatkozott, vagy közleményt juttatott el az nb1.hu-hoz, az kivétel nélkül, illetve a véleményezésünk hiányában kapott helyt az oldalon. Ezek, a továbbiakban is így maradnak! Mert az állásfoglalás nem a mi dolgunk, mivel nem nyomozóhatóság, hanem híreket is közlő honlap vagyunk.

 

Íme, Bonyha barátnőjének a kiírása a Facebookra, amit tehát szintén változtatás és véleményezés nélkül közlünk:

 

„Sziasztok és köszi azoknak akik aggódtak értünk, Bonyháért. Túl fogjuk élni. Először és utoljára szeretném elmodnai,mint nem kicsit érintett,valójában mi történt. A kamerák fix,hogy tanúsítani fogják, ez az egyetlen igazság. A srácok négyen mentek ki a meccsre, kizárólag szurkolni. A táborvezetők átverték a klubbot mert megígérték, nem lesz bántódásuk a fiúknak. A szemükbe nem merték mondani,hogy rájuk fognak menni. Hazudik az összes. Előre kitalálták rávettek több csoportból is embereket aztán negyvenen rámentek Bonyhára, a többi tíz a barátjára,nála kés sem volt, de majd ezt lehet látni a felételeken . Bonyha önvédelemből az életét védte, megölték volna. Mindenki hazudik, a sajtónak nem áll össze a kép hogy át lettek verve? Bonyháék ott szurkoltak, aztán mint egy focilabdát rúgdosták a fejüket, nem csak az övét. De majd kiderül az igazság ami fájni fog, ugye táborvezetők? Ja és igen, itt van nálam Bonyha jegye, ki fogom tenni a fotóját, csak bosszantásul is nektek akik hazudtok. Szégyellje magát minden mocskolodó. Osztani ér az igazságot!!”

 

Ismét az első csapattal edz az ultrák által megvert magyar válogatott – NB1.hu

Nagy visszatért a Legia első keretéhez

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC