nb1.hu

Meddig marad a Loki és az MTK megbízott edzője? – reakciók

A Fradi trénere örül, az Újpest mestere csalódott.

A 11. fordulóból három meccset rendeztek meg szombaton. A Mezőkövesd 2-2-es döntetlent játszott az Újpesttel, a Loki egy pontot szerzett az MTK otthonában. A Fradi a Gyirmótot fektette két vállra, ezzel átvette a vezetést a tabellán. Cikkünkben összegyűjtöttük az edzői értékeléseket.

Mezőkövesd-Újpest 2-2

Supka Attila: "Ezen a mérkőzésen nem játszottunk olyan lendületesen, mint a Debrecen és a Budapest Honvéd ellen, fáradtak voltak a játékosaim, sokat kivett belőlük a Honvéd elleni és a szerdai 120 perces Szeged elleni találkozó. Ennek ellenére jól kezdtünk, a széleken jól bontottuk meg ellenfelünk védekezését és a vezetést is sikerült megszereznünk. Úgy érzem a bekapott gól megfogta a csapatot, de szünet után újra előnybe kerültünk. 2-1 után le kellett volna hozni a meccset, azonban a fáradtság kiütközött. Úgy gondolom, hogy az 1 pontot is meg kell becsülni, 3 mérkőzésen 7 pontot szereztünk, ez jó teljesítmény. Bízom benne, hogy a Paks elleni meccsen frissebbek leszünk, szeretnénk jó játékkal három pontot szerezni a válogatott szünet előtt."

Michael Oenning: "Úgy érzem, hogy elveszítettünk két pontot, 2-1-es hazai vezetés után nagy nyomást gyakoroltunk ellenfelünkre, a hajrában kiharcoltunk egy 11-est, ami óriási lehetőség volt a győzelem megszerzéséhez, sajnos nem tudtuk kihasználni. Csalódott vagyok az eredmény miatt, viszont nagyon jól játszottunk. A helyzetkihasználáson mindenképpen javítanunk kell az elkövetkezendő időszakban, de nagyon sok jó dolgot láttam a mérkőzésen, a csapat mentalitását mindenképpen dicséret illeti."

MTK-DVSC 1-1

Teodoru Vaszilisz: "Az első félidőben megérdemelten szereztük meg a vezetést. Utána még rúghattunk volna újabb gólt, de a végjátékunk nem volt jó. Sokkal jobb egyéni teljesítmények kellenek ahhoz, hogy gólt rúgjunk. A második félidőben bennmaradtunk, nagyon rosszul játszottunk, ezt nem is értem. Az utolsó húsz percben feljöttünk, de a győztes gólt nem sikerült megszereznünk. Igazságos döntetlen született. Hallottam a szurkolók kritikáját. A góllövőmet nem fogom lecserélni. Miovski bármelyik pillanatban a kapuba tud találni. Nyilván a szurkolók máshogy nézik, de csatárcserém se volt már nagyon. Rég nyert a csapat. Amikor átvettem a csapatot, nagy önbizalomhiánytól szenvedett. Éjjel-nappal azon töröm a fejemet, hogy az önbizalmat valahogy visszaadjuk. Ha nagyobb önbizalmunk van, az első félidőben többgólos előnyt szereztünk volna. Kata Misi még nincs tökéletes állapotban, Mezei is egy hónapot kihagyott. A Kisvárda ellen azért kaptak lehetőséget, hogy minél hamarabb felépítsem őket. A célom, hogy a fiatal gyerekek olyan állapotba kerüljenek, hogy az NB I-be tudjanak játszani."

Az nb1.hu azt kérdezte, hogy meddig szól a megbízatása:

"Ez nehéz kérdés, a vezetőket kéne erről megkérdezni. Mindenki tudja, hogy milyen a kötődésem a klubhoz. Nagyon nehéz sorozat előtt mondtam igent, mert azt gondoltam, hogy ezt el kell vállalnom. A klubvezetők fogják eldönteni ezt.

Mi kell ahhoz, hogy nyerjen az MTK? – ezt is megkérdezte az nb1.hu:

"Önbizalom, önbizalom, önbizalom! Rutinos játékosoknak is elment az önbizalmuk, ami meghatározó a csapatjáték szempontjából."

Jeremiás Gergő: "Az első félidőben kimondottan rosszul futballoztunk, viszont a második félidőre jól jöttünk ki. A védekezésünket stabilizáltuk, emellett rúgtunk egy szép gólt. A héten történt események után nagyon megbecsüljük ezt az egy pontot. Kellett tüzelni a meccs előtt a játékosokat. A kupabúcsú nyomot hagyott a lelkekben. És az edzőváltás sokkal nagyobb nyomot hagyott a srácokban és bennünk is, hiszen azért dolgoztunk, hogy ez a stáb sikeres legyen. A srácok olyan energiákat mozgosítottak, amikről talán nem is tudták, hogy létezik. Nagyon büszke vagyok rájuk, mert bebizonyították, hogy képesek erre. A kapu előtt olyan döntéseket kell hozni a másodperc töredéke alatt, amihez frissesség kell. Egy-két taktikai dolgot biztosan át fogunk beszélni. Mindent megtettek a játékosok azért, hogy ne vesztesen hagyják el a játékteret. Abból, hogy egy ilyen hét után nem kaptunk ki, mindenkinek erőt kell merítenie. Az akaratból lehet építkezni, de a játék minősége elég távol van attól, amit a játékosok tudnak. A képességük megvan ahhoz, hogy minőségi futballal rukkoljanak elő. Addig tudok tervezni, amíg nincs új vezetőedző. Amíg nincs meg az új edző, addig azon leszek, hogy sikeres legyen a csapat. Voltam már jobb állapotban is, de minden ilyen tapasztalatért hálásnak kell lenni. Nyilván sok mindenben kell rutint szerezni." 

Az nb1.hu azt kérdezte Jeremiástól, hogy a szünetben mit kértek a játékosoktól:

"Azt mondtam nekik, hogy ez egy borzasztó félidő volt, és a legjobb hír az, hogy csak 1-0 az ellenfélnek. Azt is mondtam, hogy 45 perc alatt sokkal nagyobb dolgok is történtek már, mint hogy egy csapat megfordítson egy mérkőzést. Azt kértem a játékosoktól, hogy bízzanak benne, hogy ez sikerülhet. Emellett egy-két taktikai kérdésbe is belementünk. 

Honlapunk Dzsudzsák Balázsról is érdeklődött

"Dzsudzsák Balázs sokkal fontosabb játékos annál, amit bárki is gondolna. Az, hogy ő a csapat környékén van, mindenkinek pluszt ad. Bízom benne, hogy a jövő héten már a játékával is tud segíteni. 

Gyirmót-FTC 0-2

Csertői Aurél: "Jó csapat a Ferencváros, most a mi kárunkra játszott jól. Ennyivel mindenképpen jobban játszottak, megérdemelten nyertek. Támadásban nem tudtunk elég aktívak lenni, felőrölt minket a védekezés.  Szégyenkezni valónk nincs, sportértéke így, hogy küzdöttünk csak köztünk van, de pontot nem adnak érte. Gólt akartunk rúgni a végén, de a Fradi jó csapat, lekontrázott minket." (M4 Sport)

Peter Stöger: "Fontos volt ez a győzelem, a magabiztosságunknak is kellett. Nem volt könnyű meccs, nagyon mélyen védekezett az ellenfél. Sokat birtokoltuk a labdát, megvoltak a lehetőségeink, bár alakíthattunk volna ki többet is. A félidőben elmondtam, hogy több passzt, több beadást szeretnék látni, meg is született ezután az első gól. Természetesen örülök ennek a győzelemnek! Egygólos előnynél szerettünk volna még egy gólt szerezni, Bolit is ezért cseréltük be. Fontos volt, hogy egygólos vezetésnél is tovább domináljunk, nem szabad leállni a vezetés tudatában. Erős volt ma a védelmünk is, ez nagy erőt adott. Természetesen teljesen más meccs vár ránk (a Celtic ellen – a szerk.), ez a győzelem most jót tett az önbizalomnak, más, jobb hangulatú munka fog így zajlani a következő napokban az edzéseken.  Az a célunk, hogy tavasszal is nemzetközi mérkőzéseket játszunk, ezért mindent meg fogunk tenni." (fradi.hu)

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC